2000. áprilisában járunk, és már Húshagyó keddet követő Hamvazó szerdától tart a HÚSVÉTI BÖJT időszaka, egészen Virágvasárnapig (április 16.).  Húsvétot a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap szoktuk ünnepelni. Krisztus feltámadásának ünnepe, mely jövőbeli változást mutat: A Földi embernek Égi emberré kell változnia, „A testnek igévé kell változnia.”Fontos beszélnünk a böjtről, amely egyben a legősibb gyógymód is. Régebben az „Istenhez való eljutás” egyik módszerének tartották. A böjt a természeti népeknél sok esetben a túlélést is jelentette. A böjt belső rendet teremt, segíti az egyéni út megtalálását és a lélek érési folyamatát, az egész emberre hat, lelkére, szellemére, minden egyes sejtjére.

A beteg szerveknek a gyógyuláshoz erőre és időre van szüksége. A böjt során megtakarítjuk – az összes energiafogyasztás 30 %-át kitevő – emésztési munkát, amit viszont a gyógyulásra használhatunk. A lázas- és egyéb betegségek során is tapasztalható „ösztönös böjt” a természet nagyszerű öngyógyító folyamata. A böjt az egészségesek számára is hatásos módszer.

A böjt hatásai:

– intenzíven pusztítja a behatoló baktériumokat, 
– gátolja a vírusok terjedését és növekedését, 
– fokozza a vér és a sejtek ellenállóképességét,
– elősegíti a betegséget kiváltó egyéb méreganyagokiválasztását: méregtelenít, salaktalanít, a sejtek, szöetek „fellélegeznek”,
– kiküszöböli a savas lerakódásokat,
– meghatványozza az életerőt,
– áthangolja (megnyugtatja) a vegetatív idegrendszert, 
– tehermentesíti az anyagcserefolyamatokat, – gyulladáscsökkentő,
– csökken a szövetek sótartalma, a felesleges Na kirül, a felesleges cukor, zsír, fehérje lebomlik,
– megszépíti a bőrt, és fokozza a szövetek rugalmaságát,
– feltartóztatja az idő előtti öregedési folyamatokat.

A böjt főbb formái:

– vízböjt: csak forrásvíz, napi 2,5-3 1,
– teaböjt: forrásvíz+gyógytea (méz nélkül), összesen napi 2,5-3 1,
– léböjt: forrásvíz+gyógytea+gyümölcslé, nyers zöldséglé.

Nem szabad böjtölni:

– tuberkolózis bizonyos eseteiben,
– daganatos betegségben szenvedőknek, amikor már úgymond „csont és bőr”,
– operáció után 1-1,5 hónapig,
– betegség utáni kimerültség esetén,
– depresszió, pszichózis (elmebaj) egyes eseteiben, – anorexia nervosa (kóros lesoványodás) esetén, – hypertireosis (pajzsmirigytúlműködés) esetén, 
– májcirózis (májzsugorodás) esetén,
– bizonyos szívbetegségek esetén (például cardioiopathia).

Jót tesz a böjtölőnek, ha a böjt alatt távol tartja magát minden külső negatív fizikai, érzelmi, mentális hatástól, ami károsan befolyásolhatja annak tisztaságát és eredményességét. Nem árt, ha társadalmi kötelezettségeitől is elszakad erre az időre, ezért ideális, ha szabadságot vesz ki a böjt elvégzéséhez. A munka melletti böjtölés („hétköznapi böjt”) több önfegyelmet és nagyobb belső biztonságot követel az ahrimáni és luciferi hatások miatt. Ez nehezebb forma, csak gyakorlott böjtölőknak ajánlott!

Figyelem!
Böjt idején „belső tempónk” lelassul, mindenhez több időre van szükség. A keringés labilisabb (a szaunázás veszélyes lehet, főleg hosszabb ideig tartott böjtnél). Aki böjtöl, érzékenyebb és védtelenebb a külső támadásokkal és igazságtalanságokkal szemben. Autósoknál csökkenhet a reakció- és koncentráló képesség. Semmiképpen ne böjtöljön amikor figyelmét, képességeit erősen igénybevevő – esetleg másokért felelős – munkát végez, illetve ha gépen dolgozik (esztergályos, taxis, buszvezető, darukezelő, stb.).

Böjt alatt fontos és célszerű:

1. Mozgás (jóga, csikung, táj csi csüan, séta a jó levegőn, kirándulás, stb.).
2. Légzőgyakorlatok végzése (p1.: méregtelenítő légzés).
3. Miután a tisztulási folyamatok három fő módon zajlanak a szervezetben (a széklet, a vizelet és az izzadás révén), ezért fontos a hashajtás, beöntés, izzasztás, vízhajtó hatású gyógynövény teák fogyasztása, különben önmérgeződési (autotoxikációs) folyamatok alakulhatnak ki.
4. Célszerű masszázst végezni, végeztetni az egész testen, mely elősegíti a méregtelenítési folyamatokat, és a tudatra, pszichés állapotra is jó hatással van.
5. Bőrápolás („frottírozás”, olajos ledörzsölés: 50 ml mandula vagy ávokádó olaj, 20 csepp citrom olaj, 5 csepp fahéjolaj).
6. Hideg-meleg váltózuhany (frissít, jó a keringésnek).
7. Ima („Miatyánk”), relaxáció, autogén tréning, meditáció, szent könyvek olvasása.

Böjttörés

A böjt megtörése és a felépítés ugyanolyan sok figyelmet és körültekintést igényel, mint a böjt maga. Fontos, hogy a visszaállás ugyanannyi ideig tartson, mint a böjt időszaka, és fokozatos legyen, hiszen csak így tud az anyagcsere jól dolgozni. A hirtelen megterhelés felborítaná az anyagcserét, és az különféle fizikai tünetekkel (például: ödémásodás) járna.

Hogy ki, mennyi ideig szeretne böjtölni, az egyéni döntés kérdése, mindenesetre célszerű előtte felmérni fizikai-, lelki állapotunkat, és kellőképpen fel kell készülni a böjt menetére testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt. Akár háromnapos, akár egyhetes vagyhosszabb böjtöt tervezünk, célszerű (a húsvéti időszakban) az utolsó napot Húsvét vasárnapjához igazítani, és a böjttörést Húsvét hétfőjére programozni. A böjt menetéről részletesen olvashatunk például: Dr. Helmut Lützner: „A gyógyító böjt” című könyvében, így aki még sohasem csinálta, az is hozzájuthat részletes információkhoz.

A böjt szellemi háttere

Az ember szervezetébe az anyagi világ háromféleképpen kerül be:

1. Legdurvább formában a táplálékkal,

2. Finomabb formában a légzéssel,

3. Legszubtilisebb formában pedig az érzékszervek útján.

Ez az a három erő, ami az embert az anyagi világhoz köti. Már a régi bölcsek is rájöttek, hogy az ember úgy képes a szellemi világgal a kapcsolatát megerősíteni, ha az anyagi világhoz láncoló három tényező közül az egyiket kiiktatja.

1. A táplálékkal az ember az úgynevezett érzőlelkét
köti a földi világhoz. Amikor az ember böjtöl, akkor lehetőséget ad az érzőléleknek, hogy eloldódjon a fizikai síktól, és nyitott legyen a szellemi hatásokra.

2. A légzéssel az ember az ún. kedélylelkét köti a földi világhoz. Speciális légzéstechnikák vagy légzésvisszatartás segítségével a kedélylélek eloldódik a földi világtól, és nyitott lesz a szellemi impulzusokra.

Az érzékelés révén kialakuló földi-érzéki gondolatok az úgynevezett tudati lelket kötik a fizikai világhoz. Az érzékletmentes gondolatok segítségével képes az ember tudati lelke szellemi hatások felé megnyílni. Ezt a folyamatot segíti elő korunkban a szellemtudomány!

A böjtölés elengedhetetlen velejárója az imádkozás és az adakozás. A böjt elsősorban a gondolatvilág megtisztítója. Az imádság az ember érzelemvilágát tisztítja meg, az önzetlen adakozás pedig az akaratvilág megtisztítója.

A böjt első hét napja elsősorban a fizikai testet méregteleníti. A böjt második hete már lelki szinten is hat. A harmadik héttől pedig már a szellemi hatások is erősen érvényesülnek.

A böjtben az ember odaadja magát Istennek. Alázatosan a Mindenható elé tárja erőtlenségét, és imádja őt. A böjt – imádás. Az imádásban az ember nem akar már semmit önmaga számára, hanem meghajol a nála nagyobb Isten előtt. A böjtben az ember éhségtől kínzott testével fordul a végtelen Isten felé, aki egyedül csillapíthatja határtalan éhségét. Testével kiált Istenhez. Ha az úré akarunk lenni, ennek testileg is érezhetővé kell lennie. A böjt megszenteli a testet, és elvezet Isten trónja elé. A böjt testileg érezteti velünk alapvető rendeltetésünket: hogy úton legyünk Isten felé.

Valkó Klára

Megjelent a Manifesztum 2. számában.

A szerző

Napfényes Élet Alapítvány

Napfényes Élet Alapítvány

Alapítványunk non-profit alapon, közhasznú tevékenységet folytat. Célunk az emberek testi lelki- szellemi harmóniájának elősegítése. Ennek érdekében előadásokat, táborokat és tanfolyamokat szervezünk (pl.: Természetes életmód alapjai, Szellemtudomány alapjai és haladó tanfolyam). Váradi Tibor (vallásbölcsész, természetgyógyász) előadásait minden héten több száz ember látogatja, ezekről felvételeket készítünk, és közreadjuk azokat audio kazettákon, DVD-n és CD-n.

A kiadó előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a honlap egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videóanyag stb.) bármilyen formában történő reprodukálása, terjesztése és értékesítése. A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után.
Bővebben a szerzői jogokról >>

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó cikkek