varadi tibor

1995 óta több mint 1000 előadást tartott öngyógyítás, természetes életmód, önismeret, filozófia és vallásbölcsészet témakörökben. A több száz hallgatót vonzó heti rendszerességű előadások mellett minden évben tart tanfolyamokat és táborokat is.

Új hozzáállásra hívja fel a figyelmet azzal, hogy az embert mint test-lélek-szellem hármasságát vizsgálja. Szükségesnek tartja ezen ismeretek terjesztését, közérthető módon megvalósítható módszereket kínálva egy harmonikusabb, teljesebb élethez.

A testi, lelki és szellemi egészség jegyében eddig 14 könyve és számos további kiadványa jelent meg. A Népbetegségek megelőzése és szelíd gyógymódjai sorozat részletesen foglalkozik a leggyakoribb betegségek fizikai és lelki aspektusaival, a gyógyulás természetes lehetőségeivel. Az evangéliumokról szóló könyvsorozat a négy evangélium mélyebb megértéséhez ad szellemtudományi értelmezést. Szellemtudomány címmel megjelent kötetei pedig betekintést adnak az ember és a létezés, illetve a bölcsesség és a szeretet útjának titkaiba. További kiadványok: Itt és most – A jelenlét titkai; Hála, öröm, boldogság – A kiteljesedett élet titkai; Lélektől lélekig – A harmonikus párkapcsolat titkai; Az egészséges életmód alapjai; „Isten, áldd meg a magyart…”; Gabonaételek – A Nap ajándékai, Napfényes receptfüzetek.

akcios kiadvanyok

A természetes életmóddal kapcsolatos tanulmányait a vizuális diagnosztika (főleg az íriszdiagnosztika), a kiropraktika, a reflexológia és különféle masszázstechnikák elsajátításával kezdte. Később a különféle kineziológiai ágazatokkal is megismerkedett. 2000-ben természetgyógyász szakképesítést és filozófiai és vallásbölcsészeti diplomát szerzett. 2009-ben tevékenységét Az év természetgyógyásza díjjal ismerték el természetgyógyászati és ezoterikus oktatói, illetve írói munkásságáért.

tibor allergia video

A Napfényes Élet Alapítvány alapítója; annak szervezésében végzi munkáját, az alapítvány adja ki és gondozza kiadványait. Kezdeményezésére az alapítvány önkéntesek bevonásával karitatív tevékenységeket is végez: hajléktalanoknak étel- és ruhaosztás, valamint erdőtakarítás és kórházlátogatás formájában.

Váradi Tibor kezdeményezésére és vezetésével több olyan szervezet jött létre a Napfényes Élet Alapítvány égisze alatt, melyek az emberek testi-lelki egészségét hivatottak segíteni (Napfényes GyógyközpontNapfényes ÉtteremNapfényes Cukrászat).

Egyik könyvének előszavában így ír:

„Manapság sok ember panaszkodik arról, hogy egymás után jönnek a gondok, a nehézségek, a konfliktusok, a csalódások, a fájdalmak és a betegségek. Mi a megoldás? Van-e kiút? Először is fontos megértenünk, hogy minden értünk van! Minden, amit nehézségként kapunk, tulajdonképpen egy „ébresztőóra”, hogy végre felébredjünk szellemi alvásunkból, és tudatosan kézbe vegyük saját életünk és sorsunk alakítását. Minden szenvedés és fájdalom lehetőség a tanulásra, a tisztulásra és a nemesedésre. Nem kell keresnünk a szenvedést, de ha megtalál bennünket, nem szabad elmenekülnünk előle, hanem meg kell fejtenünk az üzenetét. Amíg ezt elmulasztjuk megtenni, s felismeréseink fényében nem változunk meg, addig újból és újból megkapjuk ugyanazt a leckét.
A Föld egy „iskola”, ahol a legfontosabb „tantárgyak” a bölcsesség, a szabadság és a szeretet. Mindannyian azért születünk a Földre, hogy ezekben fejlődjünk. Égi és földi tanítóink, mestereink segítenek abban, hogy minél jobban elsajátítsuk a fő tantárgyakat. Fontos megértenünk, hogy a szellemi fejlődés nem automatikusan történik, nap mint nap tudatos erőfeszítéseket kell tennünk érte! Azonban pusztán az emberi erőfeszítések korántsem elegendőek a szellemi kiteljesedéshez. Saját törekvéseinkhez az égiek által mindig hozzáadódnak a kegyelmi erők, csak így képes az ember egyre feljebb emelkedni.”

Megjelent könyvei:

2022Itt és most – A jelenlét titkai
Napfényes Élet Alapítvány
2019Hála, öröm, boldogság – A kiteljesedett élet titkai
Napfényes Élet Alapítvány
2018Lélektől lélekig – A harmonikus párkapcsolat titkai
Napfényes Élet Alapítvány
2011Az emberi lét titkai – spirituális emberismeret
Napfényes Élet Alapítvány
2009Szellemtudomány III. rész – A bölcsesség és a szeretet útja
Napfényes Élet Alapítvány
2008Szellemtudomány II. rész – A tudati lélek korának titkai
Napfényes Élet Alapítvány
2007Szellemtudomány I. rész – Az ember és a létezés titkai
Napfényes Élet Alapítvány
2007A megismerés útja
Saxum Kiadó Kft.
2007Világokon át – barangolás a metafizika birodalmában 
Pilis Print Kiadó
2004–2007„Isten, áldd meg a magyart” 1-4. rész 
Napfényes Élet Alapítvány
2006Népbetegségek megelőzése és szelíd gyógymódjai 3. rész
Napfényes Élet Alapítvány
2006Megbetegítő lélek
Saxum Kiadó Kft.
2006Az élet dolgai 
Saxum Kiadó Kft.
2004–2006Az egészséges életmód alapjai 1-3. rész 
Napfényes Élet Alapítvány
2005Népbetegségek megelőzése és szelíd gyógymódjai 2. rész 
Napfényes Élet Alapítvány
2005Félelem – hit – gyógyulás
Saxum Kiadó Kft.
2004Népbetegségek megelőzése és szelíd gyógymódjai 1. rész 
Napfényes Élet Alapítvány
2003János Evangéliuma (értelmezés) 
Napfényes Élet Alapítvány
2002Lukács Evangéliuma (értelmezés) 
Napfényes Élet Alapítvány
2002Márk Evangéliuma (értelmezés) 
Napfényes Élet Alapítvány
2001Máté Evangéliuma (értelmezés) 
Napfényes Élet Alapítvány

Előadások:

1995 –Napfényes Élet Alapítvány
2004 –Napfényes Fesztivál
2000 – 2010Vegetáriánus Fesztivál
2007, 2009Magyar Természetgyógyászok Szövetsége Természetgyógyászati Kongresszus
2007, 2009Nemzeti Hírközlési Hatóság
2007, 2009Természetgyógyász Karácsonyi Fesztivál
2006, 2009Édesvíz könyvesbolt
2008Határtalan Harmónia
2007Városi Művelődési Központ Veszprém
2007Fővárosi Pedagógiai Intézet
2005, 2007Fény a Fényben Egyesület
2006Vital World
2006Magyar Műhely Alapítvány
2005Elixír Fesztivál
2004Életfa Fesztivál
2004Paradigma Könyvesház

Médiaszereplések:

Rádióműsorok:

2010Kossuth Rádió
2007Civil Rádió
2006 – 2007Danubius Fórum
2006Petőfi Rádió
2003 – 2005Juventus Rádió
2003Radio Cafe

TV-műsorok:

TV2Aktív, Napló, Reggeli gondolatok, Kultúrház
RTL KlubFókusz, XXI század, Reggeli, Delelő
Főnix TvHolisztikus lélekgyógyászat; Népbetegségek sorozat; Teljesség felé; Egészség felé; Amit eszel, azzá leszel
Fix TvPrivate Room
Pax TvMesterkurzus sorozat
mtv1Sokszínű vallás
mtv2Válaszd a tudást, Portré
Zenit TvA csillagok üzenete
Hír TvGyógyhír magazin
Tv11Varázslók klubja

Közösségi kezdeményezések:

2010Napfényes Cukrászat
2009Napfényes Étterem
2009Napfényes Tréningek
2008Napfényes Gyógyközpont
2003Napfényes tanfolyamok

Rendszeres publikációk:

2000 – Manifesztum
2005 – Zöld Újság
2006 – 2013Elixír magazin
2004 – 2013Ezotér, EzoPressz, Ezotér Fórum, Ezotér Camino, Ezoporta
2004 – 2009Metro
2005 – 2007Bioinfo
2005. február – augusztusÉlet és Kultúra (havonta)
2004Életmagazin
2002 – 2004Vegetáriánus Újság
2007 – 2008Herbária
2007 – 2008Wellness Magazin (havonta, 8 alkalommal)
2006 – 2008Life Magazin
2005 – 2007Biotrend
2006Vegalife

Díjak:

2009A Természetgyógyászatért (Magyar Természetgyógyász Szövetség)

Szakmai képzések óraadó tanárként:

2004 – 2010Szintézis Szabadegyetem
2007-2010Természetes Gyógymódok Egyesülete, Kollégium és Szabadegyetem
2009-2010Éden Felnőttképző Központ
2004-2008Baraka Önismereti Tanártovábbképző Program Magyarország
2007Fővárosi Pedagógusok Szövetsége
2006Vendéglátó Ipari Főiskola
2006Integrált Tudás Egyeteme
2004Harsányi János Főiskola Budapest

Végzettség:

2000ETI természetgyógyászat vizsga
1995 – 2000A Tan Kapuja Buddhista Főiskola (filozófiai és vallásbölcsész diploma)
1995 – 1998Mantra Szabadegyetem
1996 – 1997Jungiánus pszichológiaképzés
1995 – 1997One Brain, Touch for Health, Brain Gym kineziólógia képzések

Egyéb tanulmányok:

–    Vizuális diagnosztika
–    Életmód-tanácsadás
–    Kiropraktika, reflexológia
–    Masszázstechnikák (gerincmasszázs, svédmasszázs, metamorfikus masszázs stb.)

A szerző

Napfényes Élet Alapítvány

Napfényes Élet Alapítvány

Alapítványunk non-profit alapon, közhasznú tevékenységet folytat. Célunk az emberek testi lelki- szellemi harmóniájának elősegítése. Ennek érdekében előadásokat, táborokat és tanfolyamokat szervezünk (pl.: Természetes életmód alapjai, Szellemtudomány alapjai és haladó tanfolyam). Váradi Tibor (vallásbölcsész, természetgyógyász) előadásait minden héten több száz ember látogatja, ezekről felvételeket készítünk, és közreadjuk azokat audio kazettákon, DVD-n és CD-n.

A kiadó előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a honlap egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videóanyag stb.) bármilyen formában történő reprodukálása, terjesztése és értékesítése. A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után.
Bővebben a szerzői jogokról >>

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Categories: Váradi Tibor

Kapcsolódó cikkek