Az álom mint tudatállapot

A hétköznapi életben az álmokat általában nem tartják nagy jelentőségű jelenségeknek, sőt homályosnak, kaotikusnak, valótlannak, butaságnak vélik. Ez tévedés. Mind az álmodás folyamatának, mind a konkrét álmoknak jelentősége van. Különösen a tanítvány életében. Az emberek az álmokat leginkább azért tartják homályosnak, mert belefeledkeznek a nappali élet benyomásaiba, saját álláspontjaik töltik ki lelküket, és a megszokotthoz képest más dolgokat felmutató álmokra nappal nem emlékeznek vissza tisztán. Pedig az álom - és ezt a tudatos álmodó ismeri fel - olyan tiszta és világos, mint a nappali élet. Az álmok nem is kaotikusak, csak éppen olyan erők rendezik, amelyeket a hétköznapi ember nem ismer. A meg nem értett álom olyan, mint egy felbontatlan levél, a megértett álom viszont világos üzenet. Az álom világa éppoly valós, mint az ébrenlété, csak a világnak egy másik szeletét mutatja. Félreérti a világot az, aki ezt kérdi: „Ez álom vagy valóság?” Ugyanakkor az ébrenlét és az álom világa egyaránt álomnak mutatkozik a megvilágosodott tudat felismeréseiben. Mondják azt is: „Olyan butaságot álmodtam.” Az ilyenek csak a racionális dolgokat ismerik el igaznak. Az álmokban, ahol a tudatos gondolkodás eleme és az általa teremtett világ hiányzik, nehéz meglátni a magasabb értelmet.

Érdekes tény az is, hogy bizonyos embereknek egyáltalán nincsenek álmaik. Természetesen vannak, csak nem tudnak róla - de vajon miért? Egy átlagos éjszaka az ember öt-hatszor is álmodik. Ahogy közeledik a reggel, úgy lesz egyre magasabb a tudatossági szint, egyben az álmok jelentősége is így növekszik. A tudatosság adja, hogy az ember könnyebben emlékszik az utolsó álomra. Aki nem emlékszik álmaira, az Jung szerint:

1. vagy közömbös a lelki élet jelenségeire,
2. vagy elfojtott tartamok miatt nem emlékszik azokra vissza, nem tud azokkal szembesülni,
3. vagy más álmodja meg álmait,
4. vagy olyan, akinek lelki konfliktusai teljesen feloldódtak már, önmegvalósított ember, akinek már nincsenek álmai.

Ma átlagosan négy tudatszint jelenhet meg az ember életében. Az ős-Szaturnusz maradványa a mélytransz állapota, ekkor az Én és az asztráltest is elhagyja a fizikai síkot, és az étertest is kicsúszik kissé a fizikai testből. Az alvás állapota, mely két álom közt jelenik meg, a Nap-állapotunkra emlékeztet, hiszen az Én és az asztráltest is kint van, az éter- és a fizikai test pedig együtt. Az álom állapota a Hold képtudatára utal. Ekkor az asztráltest az ágyban marad, és csak az Én nincs a három alsóbb testtel szorosan együtt. Éber, nappali tudatunk lényege pedig az, hogy mind a négy testünk együtt van a fizikai síkon. Ez a tárgyi tudatosság. Az előbbi három sem puszta ismétlődése az ősi állapotoknak, mert a Földön megjelent Én sosem szakad el teljesen a többi testtől, így jelenléte belejátszik azok folyamataiba.

A fejlődés következő lépcsőfokain egy magasabb szinten megismétlődnek a régi állapotok. Újra végighaladunk a többi szinten, de az éber tudat megtartásával. Ha az ember eléri az álombéli tapasztalás szintjét, de úgy, hogy Énje nem hagyja el az alsóbb testeket, akkor beszélünk imaginációról, vagyis szellemi látásról. Ébrenlét és alvás összekapcsolása adja az inspirációt (szellemi hallás), a nappali tudat megtartása a mélytranszban pedig az intuíciót (szellemi lényélményt).

Álom és tudatos álmodás

A tudatos álmodás olyan állapot, amikor éber tudattal vagyunk jelen az álmodásban, viszont Énünk nem kapcsolódik szorosan az alsóbb testekkel. Bár az asztrállal megmarad az összeköttetése, illetve hat rá, és ez adja az öntudat erejét. Ezek alapján mondható, hogy az imagináció az, amikor a tudatos álmodás szintjét elérjük a nappali életben is. Éppen ezért a tudatos álom jó előkészítője lehet a magasabb látásnak.

Az álom kezdetben híradás a nem-tudatos területeken történő eseményekről, de nem maga az esemény. Olyan, mint a szélfújta levelek, ahol magát a szelet nem látjuk, s ez a tudattalan folyamat, a falevél pedig a lélekben lévő benyomások. Az álom során az asztráltest átadja az étertestnek mindazon élményeket, melyeket az asztrálsíkon szerzett. E folyamatban lévő öntudatra ébredés a tudatos álom. Magát az álmot több erő építi fel. Alapja az, amit a szellem él át az asztrális síkon, de ezt elhomályosítják a külső ingerek, az elfojtott vágyak, nem tudatos asztrális tartalmak, az előző napi, gyermekkori és előző életbeli emlékek. Mindezek miatt az asztrális világ tényleges tapasztalása csorbát szenved. Hogy mennyire tiszta a tapasztalás, az a tanítvány előrehaladását jellemezheti. Ugyanígy az is mondható, hogy mindebből mennyit tud áthozni nappali éltébe is. Nagy eltérések lehetségesek. A gyakorlottabb ember képes megkülönböztetni, hogy például egy adott álomalakja személyes elemekből épült-e fel, vagy tényleges találkozás történt egy másik lélekkel. Ugyanígy érezhető nagyjából, hogy egy álomeseményben mennyi az előző napi emlék, illetve mennyi a magasabb világok üzenete. Ez különösen a tudatos álomban tűnik elő, mikor szemtől szemben állunk az álommal. Azonban, hogy mi maga az üzenet, nem biztos, hogy átlátható e szinten. A cél, hogy az álmodó tudatosan kiszűrje álma közben mindazt, ami nem a magasabb világból származik, hogy lerántsa róla az álmok fátylát.

Az álmok közönségesen valóban kaotikusabbak, mint ahogy az átlagos ember lelki élete sem a rendet tükrözi. A tanítvány álmai egyre inkább logikusabbá, világossá válnak, és álombeli viselkedése is a nappali életéhez kezd hasonlóvá válni. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a tudatos álomban - a hagyomány szerint - az ember kilencszer magasabb szinten áll, és tudatosabb önmagához képest. Ez igaz is: tudatos álomban elég egyszer felismerni például egy repülési technikát, a következőkben az bármikor újra használható.

Lévén, hogy az étertest elhasználja energiáit a nappali élet folyamán, az álom egyik feladata az, hogy az asztráltest a magasabb világból felvett energiával újra feltöltse. Ahogy a test a fizikai síkhoz tartozik, és belőle kapja táplálékát, úgy az asztráltest hazája a lélekvilág, melyből minden ébredés kiszakítja. Az érzéki világba süllyedést csak úgy bírja ki, ha időnként visszatér saját világába. Az erre való késztetés jelentkezik fáradtságként, melyet alvásnak kell követnie. A fizikai testet az étertest építi fel, de ehhez az asztráltól kapja a mintaképeket. A tudatos álmodó tehát, ha beleszól az álom természetes folyamatába, megváltoztatja az átadás természetes menetét. Az igazi tudatos álmodó csak szemlél és kutat, nem megváltoztat!

A két ébrenlét közti állapotban való tudatosságnak több szintje is van. Először a tanítvány azt éri el, hogy álmaiban rájön, hogy álmodik. Ezt követi annak az állapotnak a tudatosítása, amely két álom között van, és alvásnak nevezzük. A harmadik szint a tudatos elalvás. A legnehezebb a tudatos ébredés. A tudatosság így folytonossá válhat, és kiterjedhet az elalváskor a kis küszöb őrével való találkozásra, amikor az ember visszafelé átnézi és átértékeli az eltelt napot, illetve az ébredéskor a nagy küszöb őrével való találkozás, melynek során az elkövetkezendő nap eseményeit az ember nagy vonalakban átnézi, s kap segítséget az egyes karmikus csomópontok megoldásához.

Az álmok terén felmerülnek olyan dolgok, melyeket csak a szellemi megismerés tesz világossá. Ha bizonyos tények - melyeket két álom közt tapasztal az ember -, nem tudnak az álmokban megjelenni, azok akkor is felszínre kerülnek, de a nappali életben. Ezek a víziók. Az ember nappali elszenderedéséből táplálkoznak a sejtések. A holdkórosság pedig egy olyan állapot, melyben állandósul az ébrenlét és az álom küszöbén való létállapot. Az egyik legérdekesebb pedig a lelkiismeret ténye, ami létét a magasabb világokból áthozott morális elveknek köszönheti, melyekkel hétköznapi életünk beállítottságai sokszor ellentétben állnak. Ez összefüggésben áll azzal is, hogy az embernek leginkább azért tompul le a tudatossága elalváskor, mert tudata nem áll harmóniában a magasabb világokkal, azok morális elveit nem tudja magáénak.

A tudatos álmodásnak az imagináció előkészítésén kívül számos más előnye is van. Ez olyan állapot, ahol a fizikai világ törvényei többnyire áthághatóak, ezért kezdetben az álom világával való ismerkedés is óriási hatással lehet a tanítványra. Itt tapasztalhatja először igazán egy másik világ létét. Rádöbbenhet arra, hogy a fizikai világtól függetlenül is lehetséges tapasztalás, s hogy hiedelmeiben mennyire kötődik a megszokott világhoz. Nem tudatos lelki tartamokkal szembesülhet, és azokkal mint álomalakokkal beszédbe elegyedhet. Felsejlik előtte, hogy - lévén az elalvás egyfajta kisebb halál - az emberi lélek és szellem túléli a halált, és utána is jelentős események zajlanak. Sőt az igazi élet ott kezdődik, mert az a világ hatalmasabb, mint a fizikai, amiből táplálkozik.

A tudatos álmodásban az a különös, hogy míg a nappali észleléshez, az éntudat létrejöttéhez a fizikai világ adja a támaszt az azzal való ütközés által, addig itt meg kell tanulnunk enélkül is fenntartani az öntudatot. Az átlagember elveszíti tudatosságát, amint az asztráltest és az Én a lelki-szellemi világba távozik. A tanítvány fejlődésében az álmokban való tudatosság egyrészt természetesen jelentkezik egy idő után mint eredmény. Másrészt érdemes különböző gyakorlatokat végeznie és lelki tulajdonságokat elsajátítania, hogy ezt elősegítse. Ezekről fog szólni a következő rész.

Kőhegyi Attila