|
Jelen cikkünkben a teljes ember
felépítéséről, testeiről és az őt körülvevő magasabb világokról fogunk
értekezni. Ezen területen sajnos sok félreértéssel és tévképzettel
találkozhatunk, amik inkább a nem helyes megértésből adódnak, mint a
rendszer bonyolultságából. Fontos, hogy ezeket a félreértéseket
szétoszlassuk, ennek érdekében teljesen az alapoktól fogunk kiindulni.
Itt is elmondható az, hogy nagyon sokféle és -fajta felosztás létezik,
attól függően, melyik rendszerben taglaljuk, és hogy ki és mikor
szerezte a tárgyunkra vonatkozó információt. Az elnevezések sokfélesége
pedig szintén zavarbaejtő. Persze az esetlegesen előforduló
ellentmondások itt is csak látszólagosak. A felületes szemlélő azonban
könnyen eltévesztheti a mélyebb összefüggések hálóját, ami értelmet és
rendszert ad a világnak. Leírásunkban az ember négyes felosztását
fogjuk kifejteni a szellemtudomány megfigyelései alapján. Ez nem a
legrészletesebb és legbonyolultabb osztályozása a szellemi szféráknak
és testeknek, azonban reális képet fest azok számára is, akik még csak
most ismerkednek e tudománnyal. 1. Fizikai test és az anyagi világ
Itt könnyű helyzetben vagyunk, hiszen ez az a testünk, amit mindenki
észlel, létezését így hát nem kell bizonyítanunk. Matériává sűrűsödött
fény alkotja, és a fizikai világban való életre használjuk. Enélkül nem
lennénk képesek közvetlenül hatni a minket körülvevő anyagi világra.
Fizikai testünk segít ezáltal megélni a világtól való elkülönülés
érzését is, elveszítve az EGY-ség emlékét. Magát a matériát
tekinthetjük olyan szellemi szubsztanciának, ami a saját lényegétől
elidegenedett, és ez csak a földi inkarnációban található meg. Mivel
atomok és molekulák építik fel, szellemi szempontból az ásványok
világához tartozik. Saját magában nem képes formáját fenntartani, ezért
a halálerők közreműködésével sorsa a felbomlás.
Keletkezése a
Szaturnusz planetáris inkarnációban történt meg. Ekkor persze még nem a
mai formájában létezett, hanem pusztán hőből állt. Ennek alapjait a
hetedik angyali hierarchiabeli szellemek, a trónok adták, így fizikai
testünket nekik köszönhetjük. Felépítése egy-egy inkarnálódás előtt a
tizenkét állatövi jegy energiái segítségével történik meg. A mostani
létezésig számos átalakuláson ment keresztül testünk, de számunkra csak
a földi létben végbement átalakulások érdekesek most. Kezdetben fizikai
testünk helyhez kötött és mozdulatlan volt. Később kialakult egyfajta
helyhez kötött, majd a helyváltoztató mozgás. Testünk az anyagtalan
szubsztanciáktól haladt fokozatosan a megszilárdulás felé. Szerveink is
ennek megfelelő sorrendben alakultak ki. Ebben a sorban a csontrendszer
volt az utolsó, és ekkora tehető az ember halandóvá válása is.
A
szellemi út egyik legvégső feladata a fizikai testünk átdolgozása
átmanná, szellememberré. Ez csak az archék segítségével mehet végbe oly
módon, hogy a megtisztított fizikai test részeit átalakítják átmanná.
Amikor ez megtörténik, az ember képessé válik majd arra, hogy intuíciós
tudatszinten szellemi lényélményt éljen át. Így már közvetlenül, a
megfigyelt dologgal azonosulva képes magasabb igazságok tudatosítására.
Ez azonban - az emberiség jelenlegi fejlettségi szintjét figyelembe
véve - csak a távoli jövőben következik be tömeges méretekben. Persze
mindig is lesznek olyan kiválasztottak, akik előrébb járva a
fejlődésben, segítik embertársaikat.
Legnagyobb illuziónk is a
fizikai testhez kötődik. Jelen korunkban az anyagelvű szemlélet
megerősődésével, az emberiség nagy része fizikai testével azonosítja
magát, ezáltal hozva létre olyan kötést, melyet nagyon nehéz feloldani.
Kitartó munkával tudatosítani kell magunkban azt, hogy a fizikai test
nem én vagyok. Ez persze nehéz, hiszen tapasztalataink nagy többsége a
testünkhöz kötődik. Vegyük észre, hogy betegségeink sem a fizikai
testünkben keletkeznek, csak ott jelzik a problémáinkat. Hiszen hogyan
is lehetne beteg egy szénatom vagy egy vízmolekula? El kell fogadni
azt, hogy jelen testünk csak és kizárólag erre az életünkre „készült”,
azért, hogy felvállalt életfeladatunk végrehajtását a lehető legjobb
módon szolgálja. Ezért kötelességünk testünkre minél jobban vigyázni,
gondozni és a legjobb körülményeket teremteni neki. A szellemi út nem a
fizikai test és a fizikai világ teljes elhanyagolásából áll, hanem az
egyensúly megtalálásából a szellemi és fizikai között. Sokan esnek abba
a hibába, hogy úgy vélik: „a testem nem én vagyok”, s ezért nem kezelik
megfelelő tisztelettel fizikai létük alapját. Nem ápolják, nem
szeretik(!) és nem gondozzák kellő odafigyeléssel testüket. Mivel még
képtelenek lennénk test nélkül élni és hatni a fizikai világban,
becsüljük meg őt, és vegyük észre tökéletességét és kiforrottságát.
2. Az étertest és az éteri világ
Az étertestet és a minket körülvevő éteri világot már csak a
szellemi érzékelés valamely fajtájával vagyunk képesek látni, azonban
érezni, vagy hatásai alapján a létét belátni bárki számára lehetséges.
Ez a valóságszint közvetlenül a fizikai felett helyezkedik el
finomságban, de teljesen áthatja azt. Sok esetben összevonva kerülnek
említésre a különböző rendszerekben. Az éteri test látja el a fizikai
testet a létéhez szükséges életenergiával, és a felépítéséhez szükséges
formákat is ez adja. Amikor a életenergia elfogy, akkor az élő
szervezet meghal, és a halálerők hatására a fizikai teste bomlásnak
indul. Amikor ez az „összetartó erő” megszűnik, a test visszasüllyed az
ásványvilágra jellemző állapotok közé. Mondhatnánk úgy is, hogy az
éteri test harcol a halálerők ellen. Maga az éteri szint a
növényvilágnak feleltethető meg. A növények rendelkeznek csak fizikai
és éteri testtel (persze ez különbözik az emberétől) itt a fizikai
szinten. Az éteri test az, ami elválasztja a növényt az ásványtól. Az
egyetlen kivételt a kristályok képezik, mivel ők már rendelkeznek
egyfajta élettest kezdeménnyel. Maga a Föld is rendelkezik éteri
burokkal, ezért mindenképpen élőlénynek kell tekintenünk!
Magáról az
étertestről elmondható, hogy szellemi látással szemlélve, alakja az
emberi test alakját formázza, áthatja azt, illetve túllóg azon 10-15
cm-rel és burokként veszi körbe. Az ember fejlődése során úgy alakult
ki, hogy az érzékszerveinket hatja át legkevésbé az éteritás. Minél
egészségesebb és életerősebb valaki, annál vastagabb az éteri burka.
Egészséges embernél hamvasbarack színű. Ez az energia az, ami a test
energiacsatornáiban, a meridiánokban (nadikban) kering. Ahol ezen
energiacsatornák metszik egymást, ott nagyobb jelentőségű központok
képződnek. Az akupunktúra ezeket az éteri pontokat befolyásolva fejti
ki hatását. Hét csatornakereszteződés képez egy akupunktúrás pontot,
tizennégy kereszteződés egy mellékcsakrát és egy huszonegyes csomópont
ad ki egy csakrát. Utóbbiakból hét darab található meg az ember fizikai
testén, és a kozmikus energiák felvételében segítenek. Minden csakra
szirmokhoz hasonló képződményekból áll, amelynek egyik fele éteri, a
másik fele asztrális szirom.
Mivel ez a szféra tartalmazza testünk
formájának kódjait, minden szervnek megvan az éteri mása. Éteri szívünk
a jövőben igen nagy feladatot kap, hiszen az élettel áthatott emberi
gondolkodás központja ide tevődik majd át az agyból. A látó orvos
általában a szervek éteri lenyomatain korrigálja ki az elváltozásokat
és ez idővel átíródik fizikai szintre is. A gyógyulásnál fontos
tudnunk, hogy az a testrész, amit nem hat át rendesen az éteritás,
nehezebben gyógyul. Finomsága alapján négyfajta éteri energiát
különböztethetük meg: hő-, fény-, hang- és életétert. Napi
tevékenységeink által, de legfőképpen gondolkodásunk miatt jelentős
mértékben veszítünk éteri energiáinkból. Ez - mivel így a halálerők
jutnak fokozottabb szerephez - gyorsítja öregedési folyamatainkat.
Szerencsére azonban az éjszakai alvás során ez pótlódik. Ekkor az
étertest nem hagyja el a fizikai testet, hanem szellemi segítséggel
fenntartja a fizikai test életfolyamatait. Ennek módja az asztráltest
kifejtésénél kerül leírásra.
Ez a testünk a Nap planetáris
inkarnációjában keletkezett, a hatodik angyali hierarchia, az uraságok
ajándékaként. Felépítésekor az ember a hét fő bolygó energiáját
használja fel. Átalakításában pedig az arkangyalok segítségére
számíthat. Az éteri testünkre legjobban a tiszta életvitellel,
légzőgyakorlatokkal és ismétlődő, ciklikus feladatokkal hathatunk. A
megnemesített étertestből buddhi (életszellem) keletkezik. Ekkor a
tanítvány már bódhiszattva szintre lép, és inspirációs tudatszintre
emelkedik. Ezen szinten a magasabb szférákat már egyfajta szellemi
hallással képes érzékelni a törekvő személy.
Az éteri szintről még
el kell mondanunk, hogy a Földtől a Hold szférájáig tart. Amikor valaki
már éteri látással rendelkezik, figyelemmel kísérheti az elementálok
működését a világban és az őt körülvevő természetben. Megtapasztalhatja
mások éteri folyamatait és megláthatja saját tetteinek karmikus
következményeit. Ez nagy előrelépés, hiszen döntéseiben már
megnyilvánulhat a felsőbb akarat is.
A köztudatban úgy él, hogy
inkarnáció csak fizikai testben következhet be az anyagi síkon, de
kivételes esetekben megtörténhet, hogy a szellem bizonyos időre éteri
testben születik le a Földre.
3. Az asztráltest és az asztrális szint
Ez a szint már távol esik attól a szférától, amit az ember mindennap
megtapasztalhat a fizikai érzékszervei segítségével, és elméjével
felfoghat. Leegyszerűsítve elmondható, hogy az asztrális test megfelel
a léleknek. Ez az a testünk, amely érzéseinket, ösztöneinket,
vágyainkat, gondolatainkat, kívánságainkat, akarati impulzusainkat
tartalmazza. Egyfajta felosztás szerint elkülöníthető benne az érzés-,
az akarat- és a gondolatvilág. Másfelől pedig felosztható egy
tudattalan és egy tudatos részre is. A tudattalanban és a tudatosban
egyaránt lakoznak a meg nem tisztított lelki tartalmak, állati ösztönök
és vágyak, valamint megtisztított érzelmi impulzusok, nemes érzelmek. A
tudattalan tartalma ismeretlen számunkra, tudatos részünk pedig ismert.
A szellemi érzékeléssel megáldott szemlélő számára az asztrális test
tojásdad felhőként veszi körbe a fizikai testet, amit az állandóan
változó színek kavalkádja tesz lenyűgözővé. A színeknek, illetve azok
tisztaságának és milyenségének nagy szerepe van, hiszen szimbolikus
formában ezek utalnak a szemlélt objektum lelki tisztaságára és morális
állapotára. Ha a színek tompák, sötétek vagy nyálkás állagúak,
általában egyfajta „lelki szennyezésre” gondolhatunk. Ha az asztráltest
fénnyel áthatott, zöldes, kékes, vagy arany színű, akkor egy fejlettebb
lelket láthatunk. Alakja szintén változik a szellemi gyakorlatok
hatására. Először a tojásforma megfordul, majd egy kereszt alakot
formáz. Ha pedig becsatlakozik a személyes védőangyalunk, akkor az
ember asztrálteste a védőangyal asztrális testével együtt kettős
kereszt alakját mintázhatja. Ezek mind nagyon sok információt
közölhetnek egy értő (harmadik) szem számára, a vizsgált személyről.
Minden külső behatást, élményt, impulzust az asztráltest vesz és dolgoz
fel. Azonban a megemésztett élmények emlékei az étertestben tárolódnak
el. Ezt figyelembe kell vennünk tanulási tevékenységünk során. Ez az a
folyamat, amit sokan a tanult információk leülepedésének hívnak.
Általában ez három-négy nap is lehet. A kozmikus és inkarnációs emlékek
a finomabb éteri energiákból (hang és életéter) hozzáférhetőek.
Korunk
emberéről elmondhatjuk, hogy életét nagyban az asztráltest által
„termelt” lelki impulzusok irányítják. Sajnos sok esetben ezek nem a
morális erővel áthatott, tiszta lelki tartalmak. Ezért lehetséges az,
hogy a fizikai világban olyan erősek a negatív érzelmek mint a mohoság,
túlzott szexuális vágy, önzés, gyűlölet, rosszakarat. Amikor az
asztráltest átdolgozásra kerül, ezek az impulzusok lassan kitisztulnak,
és a morális törvények világba ültetésének vágya veszi át a helyüket.
Ezt az átdolgozási munkát mindig a magasabb Énünk végzi el.
Az
asztráltest a Hold planetáris inkarnációban jött létre az ötödik
angyali hierarchia, az erők áldozataként. A Nap, a Hold és a Föld
energiájából épül fel. Átalakítása révén manasszá válik, természetesen
a védőangyalunk hathatós segítségével. Itt is elmondható, hogy csak az
Énünk által megtisztított asztrális tartalmak nemesíthetőek át az
angyalunk munkája által szelleménné.
Ha ez megvalósult, akkor az
ember képes imaginációs tudatszintről szemlélni a világot. Ezt
felfoghatjuk szellemi képélményként is. Ez az első tudati szint a
mostani éber tudatunk fölött. Ezt többféle módon is segíthetjük.
Elsősorban fontos, hogy minden állati eredetű táplálékot hagyjunk el
táplálkozásunkból. Az állatoknál már beszélhetünk az asztrális test
meglétéről. Persze ez nem olyan, mint az emberé, hiszen nincs áthatva
az Én ereje által itt a fizikai síkon. Ezek az állati asztrális
maradékok bejutnak az ember energetikai rendszerébe az étkezéssel. A
két asztralitás minőségi különbsége miatt ezek nem kerülhetnek
feldolgozásra. Mint az olaj (állati) a vízen (emberi), úgy viselkedik a
két energia egymáshoz viszonyítva, ezért ezt mindenképpen ki kell
ikatatni életünkből. Másodsorban pedig lelki és meditációs
gyakorlatokkal, és a szellemi igazságok teljes mértékű megértése és
feldolgozása által segíthetünk be angyalunknak.
Halálunk után a
köztes létben az asztráltestünk akár kilencszáz évig is élhet. Eközben
a szellem többször is felveheti ugyanazt az asztrálköpenyt inkarnációs
céljainak legjobb megvalósítása érdekében. A szellem bölcsességtől
áthatva mindig olyan asztralitást választ magának (mint egy
ruhatárból), ami minden szempontból a legmegfelelőbb számára. Sok
tanító csinálta azt, hogy egy átnemesített asztráltestet (vagy éteri
testet) másnak átadva, egy teljesen „nyers” lelket rakott össze
magának, és azt is átdolgozta. Ez egy nagy áldozat a mestertől, hiszen
ilyenkor az előző életben már birtokolt lelki erényeket és erőket újra
meg kell szereznie szenvedésteli tanulási folymatok által, sokszor
tudattalanságba visszasüllyedve.
Az asztrális világ a Holdtól a Nap
szférájáig terjed. Ezt vizsgálva elmondhatjuk, hogy ez a szféra állandó
mozgásban és változásban van. A gondolat itt rögtön teremtő erővel
rendelkezik, ezért nagyon fontos a gondolatkontroll gyakorlata. Itt már
az érzelmeink, gondolataink és félelmeink lényekként állnak előttünk és
külső entitásoknak éljük meg őket. Ameddig nem uraljuk belső világunkat
teljesen, és nincs meg a kellő morális tartás, a kis küszöb őre
visszatart minket a belépéstől, így óvva meg bennünket elménk
megbomlásától.
Alváskor asztráltestünk kiemelkedik a fizikai
testünkből, és a csillagszférába távozik. Ekkor töltődik fel azokkal az
éteri energiákkal, amivel - a testnek átadva - regenerálja azt. Az
álmodási folyamat pedig az asztráltest időnkénti visszacsúszása közben
következik be. Időnként megfigyelhető, hogy a napi események
összekeverednek a tényleges szellemi történésekkel, de ahogy haladunk a
szellemi úton, sokkal tisztábbak lesznek az álmaink, végül pedig már
áloméletünk is teljesen tudatossá válik. Így viszont testelhagyásos
(asztrálprojekciós) gyakorlatra is szert tehetünk, akaratunk szerint
bármikor tevékenykedve a csillagvilágban.
Sok tanítvány és beavatott
foglalkozik azzal folyamatosan, hogy különböző földi helyszínek, de
akár szellemi szférák asztrális tisztítását végzi. Ez egy nagyon fontos
munka, hiszen az emberek által megtermelt negatív gondolatformák,
érzelmek a fizikai szinten komoly változásokat okozhatnak. Vírusok,
baktériumok keletkeznek, és természeti katasztrófák következhetnek be a
sok asztrális szennyezés miatt. Ezt tudva még nagyobb a felelősége az
embernek, hiszen nem csak cselekedeteinek van azonnali következménye,
hanem gondolatainak is!
4. Az ÉN és mentális szféra
Jelen korunkban az emberiség nagy részének ez a legfelső lénytagja,
ezen felül majd az átalakított testek foglalnak helyet. Énünk az a
rész, ami megdolgozza az alsóbb testeket. Ez képviseli az isteni
szikrát lényünkben, romolhatatlan és tiszta. Rezgésének magas volta
miatt képtelen lenne bekapcsolódni a fizikai testünkbe, ezért lelkünk -
mint egyfajta kapocs - is szerepet játszik. Jelenleg egyedül az ember
az, akinek ÉN-je a fizikai szinten van jelen. Régebbi korokban még több
emberi lénynek volt egy közös Én-je, de a szellemi fejlődés megkívánta
individualizálódás miatt ma már mindenkinek egy Én-je van. Így fejlődik
az ember szabadságban és bölcsességben.
Maga az ÉN az exusaiok
(negyedik angyali hierarchia) áldozatos ajándékának köszönhető. Sajnos
ma még csak hatásaiból következtethetünk létére, közvetlenül nem tudjuk
megtapasztalni. Legtöbb ember az asztrális vonások alapján ítéli meg
társait, de fontos lenne, hogy kicsit „feljebb” is lássunk. Észre kell
vennünk másokban az isteni csírát és fényt. Ez segít hozzá a feltétlen
szeretet kialakításához.
A köztes létben a szellem az, ami az alsóbb
testeket magára építve visszaszületik a fizikai síkra. Ã az összes test
tapasztalati esszenciáját magába sűrítve fejlődik egyre magasabb
szintre. Látók a szellem korát megállapítva utalhatnak a begyűjtött
tapasztalatok mennyiségére. Ez nem mutatja meg a szellemi fejlettséget,
hiszen nem feltétlenül az öreg szellem a legfejlettebb, de a mi fizikai
síkhoz kötött tudatunk számára egy kapaszkodó lehet a megértés
irányában. A kort szellemévben mérik, ami háromszázhatvanötezer földi
évnek felel meg.
A felső mentális szint a Szaturnusz bolygó szellemi
szférájától kezdődik. Itt a nagy küszöb őre vigyáz arra, hogy az
illetéktelenek és a felkészületlenek ne léphessék át a kaput. Jelen
korunkban ez a szellemiség Krisztus, a Nap-exusai. A szférát általában
két részre szokták osztani, alsó és felső világra. Sajnos a hétköznapi
tudathoz kötött fogalmi gondolkodás számára az itt megnyilvánuló
dolgokat megragadni nehéz, ezért csak felsorolásszerűen említjük meg az
itt létező entitásokat. A mentális világ szubsztanciája az emberi
gondolat, itt lelhetünk rá minden fizikai objektum ősképére. Ahogy
egyre feljebb hatolunk megtaláljuk az éteri és az asztrális világ
ősképeit, majd maguknak az ősképeknek a teremtését láthatjuk. Itt már
minden élő gondolat egy lényként jelenik meg.
Fontos, hogy
gyakorlatok által felvegyük ÉN-ünkbe a krisztusi impulzust, és
eljussunk oda, hogy megtapasztaljuk azt, akik igazán vagyunk. Ebben
Michael arché segít minket, úgy, hogy felteszi nekünk a „Ki vagy te?”
kérdést. Az egyetlen helyes válasz, ami tőlünk érkezhet, az a „Vagyok
aki vagyok” (vagy másképpen: Ego sum Ego - ÉN vagyok ÉN). Ezt persze
élettel és szellemmel áthatottan kell megélnünk, nem elég a puszta szó.
Halálunk után mindig újra felteszik nekünk ezt a kérdést mint kollektív
Grál-kérdést, és üdvös, ha a válasz már életünkben megvan rá.
| |
Ki adta? |
Mikor keletkezett? |
Hogyan tisztítható meg? |
Ki alakítja át? |
Mivé alakul? |
| ÉN |
Hatalmas- ságok |
Föld-lét |
Tiszta szellemi tanítások tanulmányozása, és teljesen önzetlen tettek végrehajtása |
KRISZTUS |
- |
| Asztrális test |
Erők |
Hold-lét |
Imádság, meditáció, gondolat- és érzelemkontroll stb. |
Angyal |
Szellem-ÉN (manasz) |
| Éteri test |
Uraságok |
Nap-lét |
Légzésgyakorlatok, euritmia, csi-kung, szóböjt stb. |
Arkangyal |
Élet-Szellem (buddhi) |
| Fizikai test |
Trónok |
Szaturnusz-lét |
Mozgás, léböjt, növényi étrend, szauna stb. |
Arché |
Szellem-Ember (átman) |
| A táblázatot összeállította Váradi Tibor |
Csehi István Megjelent a Manifesztum 12. számában.
|