|
2000. áprilisában járunk, és már
Húshagyó keddet követő Hamvazó szerdától tart a HÚSVÉTI BÖJT időszaka,
egészen Virágvasárnapig (április 16.). Húsvétot a tavaszi
napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap szoktuk
ünnepelni. Krisztus feltámadásának ünnepe, mely jövőbeli változást
mutat: A Földi embernek Égi emberré kell változnia, "A testnek igévé
kell változnia."Fontos beszélnünk a böjtről, amely egyben a
legősibb gyógymód is. Régebben az "Istenhez való eljutás" egyik
módszerének tartották. A böjt a természeti népeknél sok esetben a
túlélést is jelentette. A böjt belső rendet teremt, segíti az egyéni út
megtalálását és a lélek érési folyamatát, az egész emberre hat,
lelkére, szellemére, minden egyes sejtjére.
A beteg szerveknek a
gyógyuláshoz erőre és időre van szüksége. A böjt során megtakarítjuk -
az összes energiafogyasztás 30 %-át kitevő - emésztési munkát, amit
viszont a gyógyulásra használhatunk. A lázas- és egyéb betegségek során
is tapasztalható "ösztönös böjt" a természet nagyszerű öngyógyító
folyamata. A böjt az egészségesek számára is hatásos módszer.
A böjt hatásai:
- intenzíven pusztítja a
behatoló baktériumokat, - gátolja a vírusok terjedését és növekedését,
- fokozza a vér és a sejtek ellenállóképességét, - elősegíti a betegséget kiváltó egyéb méreganyagokiválasztását: méregtelenít, salaktalanít, a sejtek, szöetek "fellélegeznek", - kiküszöböli a savas lerakódásokat, - meghatványozza az életerőt, - áthangolja (megnyugtatja) a vegetatív idegrendszert, - tehermentesíti az anyagcserefolyamatokat, - gyulladáscsökkentő, - csökken a szövetek sótartalma, a felesleges Na kirül, a felesleges cukor, zsír, fehérje lebomlik, - megszépíti a bőrt, és fokozza a szövetek rugalmaságát, - feltartóztatja az idő előtti öregedési folyamatokat.
A böjt főbb formái:
- vízböjt: csak forrásvíz, napi 2,5-3 1, - teaböjt: forrásvíz+gyógytea (méz nélkül), összesen napi 2,5-3 1, - léböjt: forrásvíz+gyógytea+gyümölcslé, nyers zöldséglé.
Nem szabad böjtölni:
- tuberkolózis bizonyos eseteiben, - daganatos betegségben szenvedőknek, amikor már úgymond "csont és bőr", - operáció után 1-1,5 hónapig, - betegség utáni kimerültség esetén, -
depresszió, pszichózis (elmebaj) egyes eseteiben, - anorexia nervosa
(kóros lesoványodás) esetén, - hypertireosis (pajzsmirigytúlműködés) esetén, - májcirózis (májzsugorodás) esetén, - bizonyos szívbetegségek esetén (például cardioiopathia).
Jót
tesz a böjtölőnek, ha a böjt alatt távol tartja magát minden külső
negatív fizikai, érzelmi, mentális hatástól, ami károsan
befolyásolhatja annak tisztaságát és eredményességét. Nem árt, ha
társadalmi kötelezettségeitől is elszakad erre az időre, ezért ideális,
ha szabadságot vesz ki a böjt elvégzéséhez. A munka melletti böjtölés
("hétköznapi böjt") több önfegyelmet és nagyobb belső biztonságot
követel az ahrimáni és luciferi hatások miatt. Ez nehezebb forma, csak
gyakorlott böjtölőknak ajánlott!
Figyelem! Böjt idején "belső tempónk" lelassul, mindenhez több
időre van szükség. A keringés labilisabb (a szaunázás veszélyes lehet,
főleg hosszabb ideig tartott böjtnél). Aki böjtöl, érzékenyebb és
védtelenebb a külső támadásokkal és igazságtalanságokkal szemben.
Autósoknál csökkenhet a reakció- és koncentráló képesség. Semmiképpen
ne böjtöljön amikor figyelmét, képességeit erősen igénybevevő - esetleg
másokért felelős - munkát végez, illetve ha gépen dolgozik
(esztergályos, taxis, buszvezető, darukezelő, stb.).
Böjt alatt fontos és célszerű:
1. Mozgás (jóga, csikung, táj csi csüan, séta a jó levegőn, kirándulás, stb.). 2. Légzőgyakorlatok végzése (p1.: méregtelenítő légzés). 3.
Miután a tisztulási folyamatok három fő módon zajlanak a szervezetben
(a széklet, a vizelet és az izzadás révén), ezért fontos a hashajtás,
beöntés, izzasztás, vízhajtó hatású gyógynövény teák fogyasztása,
különben önmérgeződési (autotoxikációs) folyamatok alakulhatnak ki. 4.
Célszerű masszázst végezni, végeztetni az egész testen, mely elősegíti
a méregtelenítési folyamatokat, és a tudatra, pszichés állapotra is jó
hatással van. 5. Bőrápolás ("frottírozás", olajos ledörzsölés: 50 ml mandula vagy ávokádó olaj, 20 csepp citrom olaj, 5 csepp fahéjolaj). 6. Hideg-meleg váltózuhany (frissít, jó a keringésnek). 7. Ima ("Miatyánk"), relaxáció, autogén tréning, meditáció, szent könyvek olvasása.
Böjttörés
A böjt megtörése és a felépítés ugyanolyan sok figyelmet és
körültekintést igényel, mint a böjt maga. Fontos, hogy a visszaállás
ugyanannyi ideig tartson, mint a böjt időszaka, és fokozatos legyen,
hiszen csak így tud az anyagcsere jól dolgozni. A hirtelen megterhelés
felborítaná az anyagcserét, és az különféle fizikai tünetekkel
(például: ödémásodás) járna.
Hogy ki, mennyi ideig szeretne böjtölni, az egyéni döntés
kérdése, mindenesetre célszerű előtte felmérni fizikai-, lelki
állapotunkat, és kellőképpen fel kell készülni a böjt menetére
testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt. Akár háromnapos, akár
egyhetes vagyhosszabb böjtöt tervezünk, célszerű (a húsvéti
időszakban) az utolsó napot Húsvét vasárnapjához igazítani, és a
böjttörést Húsvét hétfőjére programozni. A böjt menetéről részletesen
olvashatunk például: Dr. Helmut Lützner: "A gyógyító böjt" című
könyvében, így aki még sohasem csinálta, az is hozzájuthat részletes
információkhoz.
A böjt szellemi háttere
Az ember szervezetébe az anyagi világ háromféleképpen kerül be:
1. Legdurvább formában a táplálékkal,
2. Finomabb formában a légzéssel,
3. Legszubtilisebb formában pedig az érzékszervek útján.
Ez
az a három erő, ami az embert az anyagi világhoz köti. Már a régi
bölcsek is rájöttek, hogy az ember úgy képes a szellemi világgal a
kapcsolatát megerősíteni, ha az anyagi világhoz láncoló három tényező
közül az egyiket kiiktatja.
1. A táplálékkal az ember az úgynevezett érzőlelkét köti
a földi világhoz. Amikor az ember böjtöl, akkor lehetőséget ad az
érzőléleknek, hogy eloldódjon a fizikai síktól, és nyitott legyen a
szellemi hatásokra.
2. A légzéssel az ember az ún. kedélylelkét köti
a földi világhoz. Speciális légzéstechnikák vagy légzésvisszatartás
segítségével a kedélylélek eloldódik a földi világtól, és nyitott lesz
a szellemi impulzusokra.
Az érzékelés révén kialakuló földi-érzéki
gondolatok az úgynevezett tudati lelket kötik a fizikai világhoz. Az
érzékletmentes gondolatok segítségével képes az ember tudati lelke
szellemi hatások felé megnyílni. Ezt a folyamatot segíti elő korunkban
a szellemtudomány!
A böjtölés elengedhetetlen velejárója az
imádkozás és az adakozás. A böjt elsősorban a gondolatvilág
megtisztítója. Az imádság az ember érzelemvilágát tisztítja meg, az
önzetlen adakozás pedig az akaratvilág megtisztítója.
A böjt első
hét napja elsősorban a fizikai testet méregteleníti. A böjt második
hete már lelki szinten is hat. A harmadik héttől pedig már a szellemi
hatások is erősen érvényesülnek.
A böjtben az ember odaadja magát
Istennek. Alázatosan a Mindenható elé tárja erőtlenségét, és imádja őt.
A böjt - imádás. Az imádásban az ember nem akar már semmit önmaga
számára, hanem meghajol a nála nagyobb Isten előtt. A böjtben az ember
éhségtől kínzott testével fordul a végtelen Isten felé, aki egyedül
csillapíthatja határtalan éhségét. Testével kiált Istenhez. Ha az úré
akarunk lenni, ennek testileg is érezhetővé kell lennie. A böjt
megszenteli a testet, és elvezet Isten trónja elé. A böjt testileg
érezteti velünk alapvető rendeltetésünket: hogy úton legyünk Isten felé.
Valkó Klára Megjelent a Manifesztum 2. számában. |