|
Márk a hagyomány szerint Kr. u. 14-ben született Jeruzsálemben, és
édesanyjával Máriával lakott együtt. Házuk az első keresztény
gyülekezet központja volt. Jézus is e szent házban költötte el az
utolsó vacsorát. Márk a lévi törzshöz tartozott, és ennek megfelelően
papi szolgálatra szánták. Már a kiképzés kellős közepén tartott, amikor
19 éves korában megtörtént az első sorsélménye, amely megváltoztatta az
életét. Látomásban, közvetlen közelről élte meg a nagypéntekre virradó
éjszakán, Krisztus elfogatásakor a Getsemáné kertben lejátszódott
eseményeket. Ezenkívül tudomása volt arról, hogy a zsidó papoknak
köszönhető, hogy Jézust keresztre feszítették.
Ennek hatására arra a döntésre jutott, hogy nem akar pap lenni,
pedig a léviták törzséhez tartozó törvény ezt kívánta tőle. Márk így
trükkhöz folyamodott: tudta, hogy pap csak egészséges ember lehet,
ezért levágta a hüvelykujját. Innen kapta az "ujjcsonkos" nevet.
A
következő sorsforduló 30 éves korában történt: találkozott Pállal,
akinek beszéde a kereszténység elterjesztéséről fellelkesítette. Ehhez
társult még az is, hogy keresztények gyűltek össze Mária házában, hogy
Péter apostolért imádkozzanak - ugyanis Heródes lefejeztette Jakabot,
Pétert pedig térítés közben elfogták és börtönbe zárták. Az imádkozás
előtt azonban kinyílt az ajtó, és Péter apostol lépett be, aki
elmesélte, miként szabadította ki egy angyal. Márk ennek az élménynek a
hatására úgy döntött, hogy Pállal megy téríteni. Bejárták Antiochiát,
Kis-Ázsiát, de mielőtt Ciprusra mentek volna, Márk megtagadta Pál
utasításait, és visszament Jeruzsálembe. Szellemtudományi szempontból
azt mondhatjuk, hogy nem ugyanazon a helyen kellett téríteniük. Rudolf
Steiner arra mutatott rá egyszer, hogy Pál küldetésének körzete az
olajfák világával azonos. Egyiptom azonban nem tartozott e világok
közé, Egyiptomban Márknak kellett térítenie.
A Kr. u. 49. év különösen mélyreható változásokat hozott Márk
életében. Ebben az évben volt az apostoli zsinat, aminek végére három
áramlat bontakozott ki: a Jakab által képviselt zsidó kereszténység, a
Pál által hirdetett pogány kereszténység és a harmadik áramlat, a
Péter-féle római keresztény irányzat. Pétert küldték Rómába téríteni,
és vele ment Márk is, ahol lefektették a Péter-féle kereszténység
alapjait. Márk így Péter apostol munkatársa lett. Az evangélista nem
hallgatta közvetlenül Jézust; Péteren keresztül jutott a tanokhoz.
Azonban Rudolf Steiner tanításaiból tudjuk, hogy Péter nem a személyes
emlékezést, hanem a tisztánlátó szemléletmódot hagyta örökül. Ketten
ideálisan kiegészítették egymást: Péteré volt az idősek türelme és
bölcsessége, Márké az ifjúság buzgalma és tettereje.
Térítésük után Márk - Péter szavára - újra Egyiptomba ment, és
megalapította a kopt egyházat, melynek ő lett az első püspöke. (Az
egyiptomiakat régebben koptoknak hívták.) Az egyház körülbelül 600 évig
uralkodott. Mai püspöke a 117. Márk után. Egyiptomban is voltak
ellenzői a Jézusi tanításoknak. Húsvét napján elfogták Márkot, és
lovakkal vonszolták végig az utcákon. Mivel túlélte, börtönbe zárták.
Ezen az éjszakán jelent meg neki Krisztus feltámadott testben, és
átélte a "damaszkuszi élményt". Másnap kínzói nem tágítottak. Újra
végighurcolták, amibe bele is halt. Márk Kr. u. 64-ben halt
vértanúhalált.
Márkról még érdemes tudni, hogy eredetileg Jánosnak hívták, és
később kapta - beavatási névként - a Márk nevet. A Marcus név a "marco"
(nehéz kalapács) szóból ered. Márk úgy formálta az embereket, ahogy a
kalapács alakítja a vasat.
Márk egy olyan beavatáson ment keresztül, amely a magasabb világok
megismeréséhez az oroszlán csillagkép szellemi lényeinek segítségét
használja föl. Innen ered Márknak a bátorság és az erős akarat
különleges tulajdonságait jellemző szimbóluma, az oroszlán. Velence
címerén is ott látható az oroszlán. A Szent Márk tér róla lett
elnevezve, hiszen ő Velence védőszentje.
|
Összegzésül a hét fő pont Márk életében:
|
| 1. Első nagy élménye Krisztus elfogatása |
| 2. Visszavonulás a papi szolgálattól |
| 3. Második nagy élménye: Péter szabadulása a börtönből |
| 4. Térítő utak Pál apostollal |
| 5. Tanítvány és munkatárs Péter mellett Rómában |
| 6. Egyiptomi tevékenység (a kopt egyház megalapítása) |
| 7. Damaszkuszi élmény és húsvéti vértanúhalál | |
Tiszteljük meg Szent Márk napját böjttel és imádsággal!
Felhasznált irodalom: Friedrich Göbel: Az evangélisták életéről
Sarkadi Melinda |