Sok ragyogó csillag fénylett fel világegyetemünk szellemi egén. Az ő ragyogásuk botladozó emberiségünk önmagára ébredését segítette. Nagy tanári karunk, a száznegyvennégyezer tiszta segítő szellem, átlagos emberi értelem számára felfoghatatlan angyali türelemmel segít abban a hosszú vándorlásban, melyet az emberi szellemek járnak be, és amely meg sem áll a tudatossággal áthatott egység állapotáig. Ők segítenek bennünket a célig, az isteni tudatig, a tudatállapotig, mely teljes tudatossággal az egyediség megtartása mellett éli meg az isteni szellemmel való egység élményét.

Osho egyike a nagy segítőknek, az isteni síkokról leszállt pártfogóinknak, a félreértett géniusz, akinek szerepe (mint annyiszor a száznegyvennégyezer tanító Földön eltöltött inkarnációinál) még ma sincs helyre téve, akinek lényege az egóval átszőtt emberi értelem hályogán keresztül szemléltetett, akinek lénye méltó megértést és szeretetet mind a mai napig nem kapott.

"Osho sohasem született, sohasem halt meg, csupán látogatást tett a Föld bolygón" - ezzel a mondattal próbálták tanítványai érzékeltetni az ő isteni lényét. Ő mindent előre látott, minden kérdésre választ tudott adni, és felvállalt nehéz kamukarmájának hányattatásai között is rendíthetetlen nyugalommal ült a középpontban. Az emberek rakosgatták őt ide-oda, tanítványai közül sokan felmagasztosították, elejtették, majd újra felemelték, ő azonban csak ült mozdulatlanul. Életében egyetlen kapkodó gyors lépés, egyetlen oda nem illő szó nem hangzott el. Előadásainak ezreit mindvégig rezzenéstelen arccal, olyan tagoltan és precízen tartotta, hogy mindből változatlan formában lehetett könyvet készíteni, egyetlen szó kihagyása nélkül. Tiszta lénye legminimálisabb torzítással hozott le sok-sok isteni bölcsességet.

A mesterek álkarmával jönnek le, egyrészről látszólagosan beilleszkedve világunk törvényeibe, másrészről pedig próba elé állítva a tanítványokat, felismerik-e a hétköznapiság fátyla mögött az isteni szellem lüktetését. Osho 1931-ben India Madhya Pradesh megyéjében, Kuchwada városában született. Magára ébredése sok mester életrajzára emlékeztető módon zajlott. A megvilágosodás élménye őt tizennégy és huszonegy éves korában érte, azonban csak az utóbbi élményt nevezte külső életrajza végének, mely nem más, mint az isteni egységélmény fizikai testben való megélésének áldott állapota.

Osho huszonhat éves korától már egyetemen tanít, mely pozícióját 1966-ban, harminchat évesen feladja, és innentől teljes intenzitással mint szellemi mester munkálkodik. Kezdetben nehéz körülmények között keresztül-kasul utazik Indián, megjelenésével és beszédeivel mindenütt nagy felfordulást okozva. 1968-ban állapodik meg Bombayben, majd 1974-ben nyílik meg a máig is legismertebb Osho ásrama Poonában. 1981-től kezdődnek el Osho külföldi útjai. Ezen utak Osho kálváriájának részei. Sokszor toloncolják őt ki országokból, sok negatív cikket írnak róla, és sokszor kell titokban távoznia. Sokszor nevetik ki és átkozzák el, és tanítványait sokszor értik félre. Földi kálváriája 1990. január 19-én ér véget hosszú betegség után.

Életében fontos állomás az 1970-es év, amikor megérkeznek az első nyugati tanítványok. Osho, bár Indiában született, mégis tanítványi köre túlsúlyban nyugati tanítványokból állt.

Nagyon érdekes talány a kutató ember számára az Osho körüli botrányok megfejtése. Egyik oldalról a sok gyönyörű előadás, másik oldalról pedig a sok negatív hír, a Rolls-Royce botrány, a szexguru botrány, az oregoni farm adócsalási ügye, a letartóztatások, egyik tanítványának botránykönyve stb. Jómagamat nagyon érdekelte a talány, és beleástam magam az ellentétes információáradatba.

Egyszer módomban volt Osho néhány ausztrál tanítványával találkozni. Megkérdeztem őket, hogyan is lehetséges az, hogy egy szellemi mesternek ennyi értékes Rolls-Royce gépkocsija van. Tudjuk, ismerjük a tanítást, hogy "ne gyűjtsetek kincseket a földön..." A tanítványok azt felelték: "Osho élete áldás volt a számunkra. Mi, tanítványok tudtuk, hogy Osho mennyire szereti a szép autókat. Számunkra az volt a fontos, hogy örömet szerezzünk neki, és akinek volt pénze, nem számolta azt, vett belőle neki egy Rolls-Royce-ot, Osho pedig elfogadta azt. Mi adtunk egy falatot magunkból, ő pedig lemondásunkat örömmel fogadta el. Már nem az autó volt a lényeg, hanem az, hogy végre feladtuk anyagi szemléletünket, és le tudtunk végre mondani valamiről." Osho olyan volt, mint egy gyermek. A híradások arról is szóltak, hogy időnként beszállt valamelyik autójába, és óriási örömmel száguldozott vele, nem nézve se jelzőlámpát, se semmilyen akadályt. Gyorshajtási rekordokat döntött anélkül azonban, hogy balesetet okozott volna. Eszembe jut egy történet egy tibeti mesterről, akinek autója nagy sebességgel nekiment egy fának. A valószínűség-számításra hagyatkozva halálos baleset következett volna be, az autó és utasai a fa túloldalán mégis sértetlenül találták magukat. Megnézve az autónyomokat, a kerekek nyomai kétoldalt haladtak el a fa mellett, a fában sérülést nem okozva. Hiába, ha a mester életéről van szó, a fizikai világ törvényei nem dominánsak!

Osho rendkívüli élete bővelkedik a csodás esetekben. Hatalmas tudatossággal képezte tanítványait az erkölcs tiszta ösvényén. A minden önös élvezetről lemondott emberszerető szanjászint tekintette eszményképül. Amit beindított, nem más, mint szentségre törekvő fiatalok gyülekezete. Amikor Indiában tanított, nem nézte azt, hogy az ókonzervatív indiai környezet hogyan reagál a transzszerű állapotokat előidéző modernizált ősi gyakorlatokra. Nem álszent apácákat akart nevelni, hanem önmagukkal szembenéző és álszentségüket legyőző modern zarándokokat. A begyepesedett kultúrák kőbe vésett törvényeit Krisztus nyomdokain próbálta a szívekbe írni. Ahol megjelent, felszínre kerültek a félelmek az újtól. Akinek titkolni valója volt, azonnal Osho ellen ugrott. Legszívesebben föld alá süllyesztették, elhallgattatták és levágták volna a fejét, mint Keresztelő Jánosét. Az igazság, ami szabaddá tesz, kínos azon emberek számára, akik önösségük pillanatig tartó kéjében fürdőzve, félnek önmagukkal szembenézni. Osho azonban nem hallgatott el.

Az ösvény, amit beszédeiben kijelölt, kegyetlenül őszinte, és nem tűr kompromisszumot. Mint annyi nagy mester, ő is féltő gondoskodással munkálkodott tanítványai szép-jó-igazból felépülő szellemi gyümölcsén. Összefonódott tanítványaival sok-sok szálon, és mint a nagy segítők, ő is magára vett a krisztusi terhekből. Bár szelleme és lelke teljes harmóniában időzött, feszült érzékenységgel viselte a világ ráirányuló sok-sok kegyetlenségét. Tanítványai hibáiért megszenvedve, emberek bűneit saját hátára véve, negatív érzéseket és gondolatokat magában átalakítva óriási terheket cipelt. A szűk, Oshót megértő tanítványi kar persze látta az emberfeletti terheket. Látták, ahogyan Osho teste roskad a súlyok alatt. Látták milyen erőfeszítések és kínok között próbálja a mester földi ittlétét tanítványai érdekében meghosszabbítani. Azt is látták, ahogyan millió kis sebtől vérzik ez az óriási lélek. Ezért volt az, hogy szeretetükben óvták volna mindentől. Ez állt a szaglászás hátterében az ásramába való belépéskor, a testőrök csapata, a mester autókon szállítása, a külsőségek. Ezek az annyit gúnyolt dolgok mind-mind a tanítványok kiáradó féltéséből és szeretetéből fakadtak. Osho mindent mozdulatlanul tűrt el, gyűjtögetve a tanítványokból kiáradó szeretetmorzsákat. Szenvedéseivel gerjesztette fel az őt megértő, igaz tanítványai szeretetét. E morzsákból pedig a szellemi világokban tanítványainak palotákat gyúrt össze, áthatva szeretetének isteni erejével. Ebből persze a külvilág semmit sem értett.

Egyik időszakában Osho napi több filmet is megnézett, máskor pedig napi sok-sok könyvet olvasott, előfordult, hogy gyorsolvasással napi tizennégyet is. Egyik tanítványának elárulta, hogy mindezt azért teszi, hogy megismerje, és magát ráhangolja az isteni magasságoktól annyira távoli emberiség világára. Elárulta azt is, hogy ezen könyvek olvasása (illetve filmek nézése), a legnagyobb próbatétel a számára. Osho annyira szerette az embereket és annyira próbált segíteni, hogy leereszkedését azzal segítette elő, hogy tudatosan olvasta, tanulmányozta kettősségek között hányódó világunk kórképeit. Ezért tanulta a filozófiát, a pszichológiát, a természettudományt, stb. Kellett mindez szerepéhez, amit a mi érdekünkben öltött föl.

Osho a nagy mesterekre jellemző végtelen finomsággal és tapintatossággal rendezte el a dolgokat. Egyszer egy előadás után a tanítványaival négy autóval indultak egy hosszabb útra. A tanítványok azon vitatkoztak, ki vigye a mestert, végül szokás szerint az erőszakosabb győzött. Az út során sorra robbannak le az autók, Osho így sorra utazik minden egyes járműben, mind a négy autóval egyenlő útszakaszon.

Bár megvizsgálva Osho köre körüli botrányokat, a mestert minden vádpont fölött állónak és feddhetetlennek kell, hogy tekintsük, érdemes elgondolkoznunk a tanítványi kar felelősségén. A mester köreiben minden egyes tanítványra sokszoros súllyal nehezedik személyes felelőssége: hogyan él, hogyan gondolkozik, hogyan érez és mit mond. A helytelen cselekedetek a mester földi működését megnehezítik, földi ittlétét rövidítik és a tanítások átadásának lehetőségét blokkolják le. Osho tanítványainál történtek olyan dolgok, amelyek megnehezítették a mester földi működését. Komoly felelősség az, hogy használjuk föl időnket a földön, mire fordítjuk az energiákat, amelyek egy mester közelében megsokszorozódva áradnak rajtunk keresztül.

A mesterből áradó óriási energiát magunkban átalakíthatjuk tiszta szeretetté, de azokat fizikai szintre besűrűsítve testiségben is megélhetjük. Az élet tanulópálya. Hogy hogyan gazdálkodunk az energiákkal, tőlünk függ. A mester árasztja kifelé a szűnni nem akaró energiát, nekünk pedig meg kell tanulnunk helyesen gazdálkodni vele. Fordíthatjuk azt önös céljaink kiélésére, illetve a "szép, jó, igaz" szellemisége szerint elvégzett önzetlen cselekedetekre. Mivel a mester megadja a bölcsességet is, mely az energia helyes felhasználásáról szól, minden adott a helyes életvitel megtartására.

"Osho sohasem született, sohasem halt meg, csak látogatást tett a Föld bolygón 1931. december 11. és 1990. január 19. között."

Barát Atilla