A három isteni erény (Hit, Remény, Szeretet) - Napfényes Élet Alapítvány

Ebben a mostani sorozatban a három isteni erényről fogunk elmélkedni. Ezek a hit, a remény és a szeretet. Ha teljességében próbáljuk szemlélni az erényeket, akkor rájöhetünk, hogy a keresztény ezoterikában hét erényről szólnak. A négy emberi erényről (igazságosság, mértékletesség, bátorság, bölcsesség) már a 2000. novemberi számban írtunk. Ezek a lelki erősségek azok, melyek kifejlesztéséhez elég az ember elhatározása és kitartása. Ennek a legmegfelelőbb ideje advent négy hete, karácsony előtt. A három isteni erényhez azonban már "egy kicsit több kell". Itt már nem elég a saját erőfeszítés, hanem külső, felső segítség szükségeltetik. Az isteni erények mindig az angyali hierarchiák hathatós közbenjárására teljesednek ki. Az ehhez megfelelő idő a tizenkét szent éjszaka után, vízkeresztkor kezdődik és húsvétig tart.

Az első kifejlesztendő erény a hit, melynek meghatározása: "olyasvalamiről való meggyőződés, amit nem tudunk igazolni". Sajnos a mai világunkban ennek az erénynek a gyakorlása, sőt egyáltalán a megléte sem kívánatos a materialista világnézet és a tudomány szemében, bár ugyanúgy része, mint bármely más hitrendszernek. Sokszor, ha egy ember a hitére hagyatkozva, hivatkozva jelent ki valamit, az köznevetség tárgyává válik. Mostanra eljutottunk oda, hogy a "tudomány" és a hit - mint jelenség - ellentéte feloldhatatlannak látszik, és a hit lassan egy elmeorvosi kórkép neve lesz. A világi gondolkodásban - úgy látszik - nincs helye a hitnek. Paradox módon azonban mégiscsak jelen van egyfajta hit itt is, azonban ez a hit az alapesszenciájától van megfosztva azáltal, hogy csak abban az esetben "alkalmazzák", amikor már "meggyőződtek" valaminek a létéről. A materialista szemlélet számára egy megfoghatatlan, láthatatlan, nem mérhető s így egy nem kívánatos valami a magasabb hit a ,,normális életben"... Persze ez így igaz, hiszen rossz rendszerben próbáljuk vizsgálni. Mi szerepe is lenne a magasabb hitnek egy olyan világban, ahol az a ,,hit" uralkodik, hogy az anyag az isten, és csak a kézzelfogható a valóságos? Azonban ez a gondolkodás - természeténél fogva - életidegen és roppant hiányos...

Pedig a szellemtudomány szerint az igazi hit sohasem mondhat ellent a tudásnak. Szükségünk van a határok kiterjesztésére, és ennek megfelelően új fogalmak bevezetésére. Ezt a változást a szellemtudomány tanulmányozása hozhatja meg az életünkben. Ha ebben a kiterjesztett - és korántsem teljes - valóságban keressük a hit jelentőségét és szerepét, akkor könnyűszerrel rátalálhatunk. Azonban ennek gyakorlása és lelkünkbe égetése már nem ennyire könnyű. Az anyagelvű ember azt mondja: "majd hiszem, ha látom", azonban a szellemtudományi képzés vagy bármely lelki-szellemi út során nem lehet ez a megfelelő hozzáállás. A hit valami pluszt kell, hogy adjon nekünk. El kell jutnunk oda, hogy higgyünk, és a hit által tudjuk azt, amit a földi eszközökkel sosem hihetnénk és tudhatnánk. Addig, amíg képtelenek vagyunk saját magunk meggyőződni az igazságról, addig kénytelenek vagyunk elhinni. Persze ehhez ki kell fejlesztenünk egy egészséges(!) szkepticizmust, és meg kell próbálni az arany középúton maradnunk, hiszen a vakhit legalább olyan káros a fejlődésünkre, mint a hitetlenség. A hit hiánya félelmekhez, szorongásokhoz, aggodalmak kialakulásához vezet. Ezeken keresztül pedig minden esetben az ellenerők nyilvánulnak meg, hogy elsorvasszák fejlődésünk gyümölcseit.

Az okkult gyakorlatok során csak a hit erénye által vagyunk képesek átalakítani az asztráltestünket manasszá vagy más néven szellem-Énné. Ez segít hozzá ahhoz, hogy felkeltsük magunkban az imaginációs tudatállapotot, a szellemi látást. Az asztráltest átalakításánál kulcsszerepe van annak, hogy a védőangyalunkat becsatlakoztassuk a koronacsakránkba, hiszen a megtisztított asztralitás csak az ő segítségével kerülhet átalakításra, nemesítésre.

A szellemi úton sok tanítvány a tisztánlátás képességére áhítozik, és sűrűn kérdezgeti a mestert: "Mikor fogok már látni?" Azonban ez egy kicsit bonyolultabb folyamat. Kis logikai csavarral azt is mondhatnánk, hogy a hit kifejlesztésére és gyakorlására van szükség ahhoz, hogy lássunk, tehát bizonyosságot szerezzünk. Így ezután már "nincs szükségünk" a hitre, hiszen már mindenről meg tudunk győződni magunk, viszont az erények 100%-os kifejlesztése elengedhetetlenül fontos a szellemi munkálkodáshoz. Ezért nem kaphatja meg a látást addig az emberfia, amíg csaknem legyőzhetetlen és törhetetlen a hite, hiszen ki törődne már annak kifejlesztésével, ha már ki is kerülheti azt. Az ember gyarló, tudják ezt fönt, így hát marad a verítékes munka. Fontos az érzékletmentes gondolkodás kialakítása, és az emberi intellektus élettel való áthatása. Ez azonban csak a hit gyakorlásán keresztül történhet meg. Ebben nagy segítséget nyújt nekünk Michael, a Nap-arché. Mint a gondolatok tüzes fejedelme, segít a gondolatok átalakításában és a gondolkozási folyamat átszellemesítésében. Michael 1879-ben emelkedett arché szintre, és feladata a szellemi tanítások és impulzusok Földre juttatása. Ő felel azért, hogy az emberek gondolkodásában helyet kapjon és domináljon a szellemi szemlélet.

A szellemi látás kialakulásának jele az, hogy a tanítvány átéli a damaszkuszi élményt. Ez Pál apostollal esett meg a Damaszkusz felé vezető úton, amikor megjelent előtte Krisztus éteri testben. A tanítvány ma is egyfajta egységélményt élhet át az éteri Krisztussal, és megkapja a szellemi látás képességét. Először még csak az éteri világot érzékeli képekben (természetszellemek, étertest, saját cselekedetek karmatikus következményei), majd később az asztrális világot is.

A Bibliában is számtalan helyen említik meg a hit fontosságát. Jézus Krisztus azt mondja a tanítványainak, hogy ha a hitük akkora lenne, mint egy mustármag, akkor hegyeket tudnának megmozgatni. Pedig ne felejtsük el, hogy mind a tizenkét tanítvány elérte az imaginációs tudatállapotot már, és mégis kevésnek bizonyult a hitük! Nem elég csak egyes cselekedetek vagy gondolatok átitatása hittel. Életünk minden egyes percét át kell, hogy hassa, és ezáltal tudunk felemelkedni az Atyához. Nem véletlen, hogy a Biblia a hitetleneket a Sátán gyermekeinek nevezi. Sok esetben a hit ad egyfajta védelmet és pajzsot, amely megóv az ellenerők minden szintjéről megnyilvánuló kísértések, támadások ellen. Jézus negyvennapos sivatagi elvonulásának példája is tisztán bizonyítja ezt.

A Szentírásban a hit ősképe az, amikor Jézus Krisztus a vízen jár. Péter apostol is megcselekszi ugyanezt, azonban őt elhagyja a hite, ekkor süllyedni kezd a vízbe, és csak a Mester segítségével képes megmaradni a felszínen. A víz az asztrális világot jelképezve jól mutatja azt, hogy csak a hit erényének gyakorlása által emelkedhetünk felül vágyainkon, érzelmeinken, gyarló gondolatainkon. Amint azonban hitünk meginog, rögtön visszacsúszhatunk, bár mindig tudhatjuk, ki nyújthat számunkra segítő kezet.

Érdemes felhívnunk a figyelmet a hit fontosságára az imádkozás kérdésében. Ima által teremthetjük meg a kapcsolatot köztünk és Isten között. Ima segítségével kérhetünk, könyöröghetünk, dicsérhetünk és magasztalhatunk. Azonban a valódi hit nélkül, gépiesen elmondott ima puszta mondóka marad, és nem jut el oda, ahova szántuk. A hit ad szárnyat neki, hogy felemelkedhessen és erőre kaphasson.

Aquinói Szent Tamás szerint a hit ereje négy "jót" idéz élő az emberiség életében:

1. A hit által a lélek Istenhez kötődik.
Ilyenkor hat az a hit által képviselt erő, amely az Isten megtapasztalásához vezet, és elmélyíti a föld és ég kapcsolatát.

2. A hit által veszi bennünk kezdetét az örök élet.
A hit a lélek halhatatlanságát segíti elő a megtisztítás, megtisztulás által, és előkészíti a lélek és a szellem eggyé válását.

3. A hit helyes útra vezet.
Eme erény segítségével fejlődnek ki azok a szellemi érzékszerveink, melyek megmutatják döntéseink következményeit. Megjelenik az azonnali döntéshozatal képessége.

4. Az ember a hit révén állhat ellen a kísértésnek.
Az asztráltest megtisztításával és megerősödésével növekszik az ÉN hatalma a lélek fölött. Ezzel együtt jobban felismerjük az ellenerők ránk irányuló hatásait, legyen az belső vagy külső hatás, és könnyebben kivédhetjük azokat!

A hit gyakorlásánál - mint minden másnál - fontos, hogy betartsuk a fokozatosság elvét, hiszen ez az erény hasonlatos egy erődhöz, mely erős alappal rendelkezik.

A kifejlesztésben Rudolf Steiner ötödik szívcsakragyakorlata az irányadó. A tanítvány száműzni tudatából azt a szót, hogy lehetetlen. Elhiszi, hogy bármi lehetséges, csak esetleg más rendszerben szükséges az adott kérdést vizsgálnia. Elvet mindenféle előítéletet, és elfogulatlanná válik, hiszen az torzítja az éleslátásunkat, és képtelenek leszünk a maguk tisztaságában és egyszerűségében szemlélni a dolgokat, úgy ahogy azok vannak. Először fizikai szinten csiszoljuk hitünket. Hihetetlennek látszó történések, szokatlan beszámolók stb. elfogadása tartozik ide. Később az éteri szinttel kapcsolatos dolgok elfogadását gyakoroljuk. Vízenjárás(!), lebegés (levitáció), feltámadás, dematerializáció, nem is tűnik olyan lehetetlennek, ugye? Végül pedig az asztrális szint kerülhet sorra. Szellemi látás, halálközeli élmények, szellemi lények létének elfogadása, gyógyítás kapcsolódik ide.

Mindezeket összevetve láthatjuk, hogy a hit kifejlesztése nem könnyű, de szükséges és elengedhetetlen feladat a ma emberének; a szellemi törzsfejlődés következő lépése. Annál is inkább, mivel a mostani, ötödik (germán-kelta) kultúrkorszak feladata az ötödik erény, a hit kifejlesztése. Tehát itt az idő a cselekvésre, adott a lehetőség és a segítség, csak el kell HINNI hogy képesek vagyunk rá...

Az isteni erények második tagja a remény erénye. Ebben a részben ennek a kifejtésével próbálkozunk meg.

Ez esetben is fontos leszögeznünk, hogy mivel isteni erényről van szó, kifejlesztése nem megy kizárólag a saját erőnk által, hanem felsőbb segítség szükségeltetik hozzá. A gyakorlás, törekvés és az isteni kegyelem által kapja meg minden törekvő ember.

Eme erényről röviden elmondható, hogy a kinyilatkoztatott igazságok alkalmazását jelenti a mindennapi életben. Pál apostol a reményt a keresztény élet alappillérének nevezi. Azt írja róla, hogy örökkön-örökké létezik, magának a létezésnek a része, tehát jelentősége messze túlmutat az anyagi világon. Kegyelem által kapjuk, és a kinyilatkoztatásban való éltetőerőt sugározza belénk. Ez a kinyilatkoztatás tárja elénk azt a végtelen szakadékot, amely köztünk és Isten között tátong, és amit a remény erejével lehet és kell áthidalnunk. Ezáltal juthatunk Isten közvetlen közelébe. Ám a remény magát Istent akarja, nem elégszik meg csodálatos, ámde mégis véges ajándékokkal. Azt kívánja, hogy Isten, végtelen teremtő hatalmával, ne - talán minket boldoggá tevő - ajándékokat adjon, hanem önmagát ajándékozza az embernek. Ezt az elképesztően nagy igényt hordozza a remény. Ezt kívánni pedig csak a kinyilatkoztatás alapján lehet. A remény ellentmond minden világi dolognak, logikának és racionális elvnek, hiszen messze felettük áll. Ezáltal mutatja meg azt, hogy mi a lényeges és mi nem. Segít rájönnünk arra, hogy ne a teremtett dolgok határozzák meg életünket, hanem maga Isten. Csak akkor tehet minket boldoggá, ha teljes lelkünkkel Istenre hagyatkozunk, és nem kutatjuk azt, hogy milyen hézagpótló szerepe lehet ennek az erénynek az életünkben. Ez az odaadás az, amely megszünteti a kétségeket, a reménytelenséget és segít szabaddá és boldoggá válnunk itt a földi létben. A reményből kell erőt merítenünk akkor, amikor nem látjuk pozitív cselekedeteink következményét, ennek alapja pedig egy derűvel és békével átitatott lelkiállapot.

Szellemtudományi értelemben a reményt csak a hitre épülve vizsgálhatjuk. Először a hit erényét kell kifejlesztenünk, és ennek segítségével majd a reményt. Hibás következtetés lenne azonban az, hogy ez a két folyamat egymás után megy végbe. Az erények gyakorlása során mindig egymás mellett növekednek az erények, azonban a hitben kicsit mindig előrébb kell, hogy járjunk.

A remény mint "energia" az éteri testére hat. Ha képes az ember feltöltekezni éteri szinten a Krisztus-impulzussal, akkor az arkangyalok segítő munkája révén az étertest fokozatosan átalakul buddhivá. Buddhival a gyakorló felemelkedik az inspirációs tudatszintre. Ez már egy tágabb spektrumot tár elé a világból és az őt körülvevő szellemi szférákból. Míg a hit által kialakult manasz szellemi képélményt ad, addig a buddhi egyfajta szellemi hallás állapotába juttatja az embert. Általában a buddhi kialakításáért az arkangyalok a felelősek, de közvetlenül ez Widar arkangyalhoz tartozik. Tudható, hogy Widar mint népszellem a magyarság vezetője, jelen korunk meghatározó szellemisége, ez talán utalhat az elvégzendő feladatainkra. Maga az inspirációs tudatszint elérése nem most, hanem a következő, hatodik, szláv kultúrkorszak feladata lesz. Ekkor fog végbemenni az emberiség teljes polarizációja, kettéválása. Kétféle ember fog élni akkor a Földön: a Krisztusban reménykedők és a reménytelenek.

Amikor a buddhi kialakításán dolgozik az ember, akkor a védőangyal becsatlakoztatása után egy arkangyal is csatlakozik hozzánk. Ez már egy nagyon magas szellemi szint, amit bódhiszattva szintként szoktak emlegetni. Ekkor már egy nagyobb embercsoportért képes erőt kifejteni a szellem, az emberiség tanítójává válik, és megkapja azt a kegyelmet, hogy tudatosan karmát vállaljon át egy másik embertől. Ez nagyon nagy segítség a Föld megváltásában, hiszen egyfajta közreműködés jöhet létre köztünk és Krisztus között, aki a megváltásunkért tevékenykedik. Ebből következően a buddhi segítségével képes arra az ember, hogy egyfajta damaszkuszi élményt éljen át. A Saulból lett Pál apostol élte át ezt az élményt a Damaszkusz felé vezető úton. De a buddhi esetében a törekvő már nem étertestében, hanem asztráltestében érzékelheti a Krisztusszellemet.

A remény jelképe a horgony, színe pedig a zöld. János apostol evangéliumának tizenötödik része szól kimondottan erről az erényről. Érdekes, hogy a Szentírásban maga a "remény" szó nem sokszor fordul elő. Jelképesen és elrejtve azonban számos helyen rálelhetünk. A hétköznapi élet is ilyen. Sosem jelzik nekünk, hogy hol és merre keressük a reményt a világban. Pedig csak magunkba kellene pillantanunk, és már meg is találtuk.

Megjelent a Manifesztum 9. számában.

3. RÉSZ: Szeretet

Elértünk sorozatunk harmadik és egyben utolsó tagjához, a szeretet erényéhez. Ez az a "dolog", amiről sokmilliónyi kötetet töltöttek meg a többé-kevésbé hozzáértők, és mégis csak keveseknek sikerült az igazi lényeget megragadniuk. Persze tudnunk kell, hogy azt nem is a könyvekben fogjuk megtalálni...

A szeretet értelmezése például két szinten történhet, és jelentős különbségek figyelhetőek meg a változatok között. Az egyik szint a szellemtudomány szintje, a másik pedig a való élet, ahol a szellemtudomány kristálytiszta igazságait próbáljuk több-kevesebb sikerrel alkalmazni.

A hétköznapokban sajnos megfigyelhető, hogy minden bajunk és problémánk gyökere a szeretet hiányában keresendő. Nagyon nehezen lehet megvalósítani az igazi szeretetet. A szeretetből fakadó tulajdonságok, mint odaadás, elfogadás, tolerancia, önfeláldozás, önzetlenség gyakorlása sokszor inkább megmosolygott tevékenység az emberek szemében, mint erény. Pedig csak ezeken keresztül tanulhatjuk és tapasztalhatjuk meg a szeretetet. Fontos leszögeznünk, hogy az igazi szeretet csak önzetlen és viszonzásvárás nélküli lehet. Ha valamilyen feltételhez kötjük az általunk kiárasztott szeretetenergiákat, akkor máris elszakadunk az örök isteni forrástól, ahonnan azt kapjuk. Persze nagyon nehéz valakit vagy valamit úgy szeretni, hogy nincsenek elvárásaink. Az illető tehet, mondhat vagy gondolhat bármit, mi ugyanúgy szeretjük őt. Nem könnyű, ugye? Pedig valahol ez lenne a cél, amit mindenkinek el kellene érnie a mindennapokban is.

Nagyon fontos alaptörvény, hogy a szeretetet csak akkor kapjuk meg, ha mi is adjuk és sugározzuk magunkból. A megtartott szeretet nem lesz élő, csak akkor, ha átadjuk. A szeretet mint energiaáramlás nagyon jól megfigyelhető magunkban. Ilyenkor az ember szárnyalónak, élettel telinek, elpusztíthatatlannak érzi magát. Ilyenkor még enni és inni sem kívánunk, hiszen minden megvan, ami kell. Ez a legmagasabb szintű rezgés, ami ténylegesen képes táplálni a szervezetet (szójáték: SZERETET = SZER, ami ETET). A probléma csak az, hogy manapság az emberiség nagy része csak akkor nyitott erre a rezgésre, ha szerelmes. Nem tudja normál állapotban megérezni ezt az energiát a világban, hanem szükség van ehhez egy másik nemű lényre. És persze sokan ennek megfelelően a szeretetet az ágyékukban próbálják érezni, pedig annak a helye a szívcsakra! A szeretetre való ráhangolódás egy nagyon hosszú tanulási folyamat része, gyakorlatok segítségével kell annyira nyitottá és befogadóvá válnunk, hogy észrevegyük a világból felénk áradó energiát.

A szeretet megélésnek általában négy szintjét különböztethetjük meg. Tudnunk kell azonban, hogy még a legalsóbb megélési szint is szervesen hozzátartozik jelen életünkhöz, fizikai létünkhöz. Ebből adódóan, önmagában egyik sem rossz, sőt inkább szükségesek és jók az élet teljességéhez. A baj csak akkor kezdődik, ha az alsóbb szintek kerülnek túlsúlyba, és letérünk az arany középútról.

1. Szexus: ilyenkor a testi szerelem kerül előtérbe. Fontossá válik az, hogy az ember testileg is megélje vágyait. Sokan hangoztatják, hogy már túl vannak ezen a szinten, de általában itt elfojtással van csak dolgunk. Tudnunk kell, hogy az ember egyik legnagyobb energiát hordozó része a kettes csakra, ami a nemiséggel áll összefüggésben, így ennek az erőnek az áttranszformálása nem mindenkinek könnyű feladat. Érdemes azonban elgondolkodnunk azon, hogy kialakulhat-e, létezhet-e eszményi párkapcsolat szex nélkül? És fordítva: jó-e a szex szeretet nélkül?

2. Erosz: itt már a szexus lelkibb oldala kap hangsúlyt. Ez adja ideális esetben a lelki töltést a szexnek. Jellemző ekkor a túlfűtött érzelmek megnyilvánulása, csapongás, egymásnak ellentmondó érzelmek megjelenése, és általában a terhelt és intenzív asztrális működés.

3. Filia: ez már a szeretet egy magasabb formája, az úgynevezett szociális szeretet. Ilyenkor a párkapcsolat már barátságként is funkcionál, mint embert szeretik és tisztelik egymást a partnerek, és közös célok kerülnek kiválasztásra. Hosszú távon egy kapcsolat sem nélkülözheti a filiát.

4. Agapé: a szeretet legmagasabb formája, a feltétel nélküli szeretet. Ez a szeretet tiszta formája, amiről a következőkben szólunk.

Szellemtudományi megközelítésben a szeretetről mint a legmagasabb energiáról, rezgésről beszélhetünk. Ezen energia segítségével alakíthatjuk át fizikai testünket átmanná. Ha ez sikerül, akkor intuitív tudatszintre léphetünk. A szellemi lényélmény segítségével, mintegy eggyé olvadhatunk a vizsgált objektummal. Ilyenformán a szeretetről mint legfőbb megismerési erőről beszélhetünk. Az átman kialakítása az archék segítségével történik, akik a fizikai testet szellemesítik át. Ezáltal egy archét csatlakoztathat be az ember, és buddha szintre léphet. Ekkor már a szellem társmegváltói szerepet tölt be, és tudatosan segíthet be Krisztusnak, a karma urának munkájába. Ezért a folyamatért Michael, a Nap-arché, az archék vezetője a felelős lény.

A hetedik kultúrkorszak feladata lesz majd, hogy mindenki a fizikai testébe is befogadja a Krisztus-impulzust, és a kialakuló intuitív tudattal átélje a találkozást a Krisztusi szellemmel.

Fontos tudnunk, hogy a halál legyőzése is csak a szeretet erők befogadása révén valósulhat meg az emberi életben.

A Bibliában maga Jézus Krisztus az, aki a szeretet ősképeként és jelképeként jelenik meg. Minden tettével azt a tiszta, feltétel nélküli szeretetet testesíti meg, ami csak az Atyától jöhet. Az emberiség nagy példaképe ő, aki életét is feláldozta szeretetből, az emberiség bűneiért. Persze a mai embertől nem vár el senki ekkora áldozatot, de azért a törekvés és a szeretettel áthatott élet mindenki számára elérendő cél kell, hogy legyen.

Csehi István

Megjelent a Manifesztum 10. számában.

Tartalom

Hírlevél feliratkozás

Lélekhíd

Manifesztum