|
Jelen cikkünkben olyan lelki tulajdonságokról és gyakorlatokról lesz
szó, melyek nagy segítséget jelentenek a beavatás előkészítésében a
tudati lélek útján haladó tanítványnak. Sokaknak felcsillanhat a szeme,
hogy "végre itt a biztos módszer!", azonban ezen erények megszerzése és
gyakorlása sem záloga a "sikernek". Meg kell értenünk, hogy egyrészt
magában a gyakorlásban és az erények megélésében kell örömünket
lelnünk, másrészt pedig minden szellem teljesen különböző fejlettségi
fokon áll. Ennek értelmében lehetetlen olyan módszert kidolgozni, ami
menetrendszerűen meghozza a beavatottságot. A beavatás természete a
váratlanság és a hirtelenség, nem lehet vele előre eltervezni. Azonban
a befektetett munka és az erények gyakorlása által felhalmozott karma
három-négy inkarnáción belül meghozza a gyümölcsét... A helyes
hozzáállás, ha nem várunk semmit, vagy ha igen, akkor hagyjunk rá elég
időt, hogy megtörténhessen.
A gyakorlás esetében is nagyon fontos a tudatosság. Nincsenek kőbe
vésett feladatok. Fontos, hogy a Mesterek által ránk hagyott
gyakorlatokat saját magunkhoz, illetve pillanatnyi fejlettségünkhöz
igazítsuk. Lényeges, hogy csak akkor tegyük ezt meg, ha az egoizmust és
az önálltatást ki tudjuk zárni magunkból. Hibát követünk el akkor, ha
egy gyakorlatot változtatás nélkül, évekig ugyanúgy végezzük. Bár az
állhatatosság erényének kifejlesztésében ez segítségünkre lehet, de így
elveszíthetjük rugalmasságunkat. A gyakorlatoknak mindig az aktuális
szellemi(!) - és nem lelki - állapotunk szerint kell változnia, és e
változások bekövetkeztét fel kell ismernünk. Olyannak kell lennie, mint
egy ruhának, ami pont ránk - és senki másra nem - passzol. Ez minden
gyakorlatsorra egyformán igaz kell, hogy legyen. Ha nem vesszük észre
saját fejlődésünket, akkor az elvégzett gyakorlatok már nem ránk
hatnak, hanem egy múltbeli önmagunkra.
Az odaadás kifejlesztése
Az erények sorában ez az első, amit magunkévá kell tennünk. Egyfajta
alaphangulatként kell éreznünk az odadást. Fogadjuk el, hogy létezik
tiszteletre méltó és magasabb rendű, bár ez a fizikai világban ritkán
testesül meg. Ha sikerül ez, akkor megismerésfokozó erők termelődnek
bennünk.
Határozzuk el, hogy egy hónapig lelkünkben és gondolatainkban csak
olyan dolgokkal foglalkozunk, amik tiszteletre méltóak, csodálatosak,
és képesek vagyunk odadást érezni irányukban. A külvilág olyan
történéseket, kérdéseket, érzéseket vet elénk, amelyek ellenérzést,
felháborodást, kritikát szülnének, de azokba nem bocsátkozunk bele,
elsiklunk felette, igyekszünk tudatosan csak a pozitív dolgokba
belemerülni, és a pozitív dolgokat észrevenni. Ha ezalatt az idő alatt
felmerülnek bennünk saját negatív, lekicsinylő, kritikus
gondolatmintáink és érzelmeink, habozás nélkül vessük el őket. Ezzel
rendkívüli módon fejlődik a tisztánlátásunk a mindennapi életben. Azt
kell szem előtt tartanunk, hogy amit nem szeretünk, az nem ismerteti
meg magát előttünk.
Észre kell vennünk, hogy ez a gyakorlat a gondolatkontroll és a
pozitivitás gyakorlat keveréke, melyekkel a szívcsakra megnyitásakor
találkozhatunk. A két gondolati áram ötvözése már nagyobb figyelmet és
tudatosságot igényel tölünk. Egyszerre kell pozitívnak és
kritikátlannak lennünk, miközben egy meghatározott gondolati-érzelmi
képet kell tudatunkban tartanunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy
akiknél a két szívgyakorlat valamelyike még nem megy, az nem végezheti
ezt sem! A feladatok nem zárják ki egymást, hanem harmónikus egészet
alkotnak fejlődésünk útján.
Belső nyugalom állapota
Elmondható, hogy a mai ember számára talán ezen erény elsajátítása
lenne a legfontosabb, de le kell szögeznünk, hogy a második lépés
gyakorlása csak akkor következhet, ha az odaadás már állandó lelki
jelenséggé vált bennünk. Mellékes, hogy ez mennyi időt vett igénybe.
Meg kell teremtenünk magunkban a belső nyugalom pillanatait, és
ezalatt megtanulni megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől. Csak
a belső béke vetteti észre az emberrel a saját és a külvilág
szépségeit. Ha felfedeztük belső szépségünket, és ezt szem előtt
tartjuk, akkor már a külvilágban is észrevesszük az istenit.
Naponta szánjunk rá időt, hogy többször kiemeljük magunkat a
rohanás, a kapkodás és az örökös tevékenységek folyamából.
Összpontosítsunk saját belső létezésünkre, minden külvilági befolyástól
függetlenül. Amint ez sikerül, képesek lehetünk felülről szemlélni a
dolgokat, történéseket, ahogy azok tényleg vannak. Képesek lehetünk
magasabb szempontok alapján megítélni a világot, és így szinte magától
elválik a lényeges a lényegtelentől. Ezáltal objektíven szemlélhetem a
világot, aminek külső magabiztosság és nyugalom lesz a következménye.
Ez pedig a belső béke pillanatainak kiterjesztéséből,
meghosszabbításából táplálkozik. Biztos, hogy lesznek visszaesések,
amikor egy villanás alatt elveszítjük nehezen megszerzett belső
nyugalmunkat, azonban e kudarcok is ahhoz segítenek, hogy lassan a béke
válik a természetünkké.
Meditáció
A megszerzett belső nyugalmat felhasználhatjuk arra, hogy
elmélkedjünk bizonyos kiválasztott témák fölött. Ekkora már kialakulhat
egy bizonyos megkülönböztető képességük, ami a helyes következtések
levonásához vezethet. Ily módon információkat nyerhetünk saját belső,
lelki működésünkről és a külvilágról is. A meditáció módszertanára
ehelyütt nem térnénk ki, és meditációs tárgyat is mindenki könnyedén
találhat.
A környezet élő megfigyelése
Most a tanítvány az eddig megszerzett képességeit más célokra
fókuszálja. Megpróbáljuk megfigyelni a világban a fejlődő-sarjadzó és
az elhaló-visszafejlesztő erőket. Észre kell vennünk minden növényben,
állatban, érzelemben, gondolatban azokat az erőket, melyek az adott
dolog létrejöttét, kifejlődését, majd pedig elhalását és a végét
okozzák. Vizsgáljuk meg, hogyan jelentkezik ez bennünk, hogyan hat a
lelkünkre! Fontos, hogy ezeket a felmerülő érzéseket csak megfigyeljük,
hogyan haladnak át rajtunk. Ne értékeljük őket, ne tulajdonítsunk nekik
különösebb jelentőséget. Hagyjuk, hogy a dolgok önmaguktól
nyilatkozzanak meg számunkra. Idővel ezek az élmények egyre elevenebbek
lesznek. Végül pedig már észlelhetjük a keletkezés és elmúlás szellemi
erőit. Ekkor már a tanítvány közelebb juthat ahhoz, hogy olyan dolgokat
is észleljen, aminek nincsen fizikai állaga vagy formája.
Orientációs gyakorlatok
Ez a lépcső már tájékozódás a lelki-szellemi területen. Egyre jobban
át kell, hogy hasson bennünket az a tartalom, hogy gondolatainknak és
érzelmeinknek is ugyanolyan hatása van a világban, mint tetteinknek.
Nem biztos, hogy ezek a hatások a fizikai világban is észlelhetőek
lesznek, de a finomabb valóságokban biztosan megjelennek. Ennek
észlelése pedig már a tanítvány tudatosságától függ. Mint ahogy
természetes az, hogy fizikai testünkre is vigyázunk, figyelemmel kell
lenni lelkünk állapotára is. A helytelen gondolatok és érzelmek (düh,
bosszúvágy, harag, féltékenység) mindennél jobban rombolják
asztráltesünk egész-ségét.
A gyakorlat során erős kézzel kell tudatosítanunk, és kiirtanunk
minden olyan gondolatot és érzést, amit nem ítélünk helyesnek és
odavalónak. Figyeljük meg gondolatvilágunkat, és tudatosítsuk, hogy az
a gondolat is káros és nem kívánatos, amit nem is követ tett. Amit
gondolatban megtettünk, azt már megtettük! Törekedjük rá, hogy a
felmerült gondolati és érzelmi impulzusokat rögtön "megfogjuk" és
tudatosítsuk. Ilymódon egy kiegyensúlyozott és uralt asztrális életet
nyerünk. Ekkor már könnyebben meg tudjuk ítélni, melyek a mi
impulzusaink, és melyek azok amelyek a magasabb valóságokból érkeznek.
A hangok elemzése
Következőkben a hangokat kell megfigyelésünk tárgyává tennünk. Észre
kell venni, tudatosítani és megvizsgálni a környezetünkből hozzánk
érkező zajokat és hangokat. Mit akar egy hang kifejezni? Mit jelent
számomra? Milyen érzéseket kelt ez a zaj bennem?
Először az állatok hangjára kell figyelni. Melyik állat, hogyan
fejezi ki érzelmeit? Meg kell próbálnunk összeolvadni az állattal a
hangján keresztül.
Később foglalkozzunk az élettelen dolgok hangjával is! Így foghatjuk
fel a természetben megnyilvánuló titkokat. Ekkor a tanítvány már a
lelkével kezd hallani.
Mások beszédének hallgatása
Talán ez a legegyszerűbb gyakorlat. Nem kell mást tenni, mint
hallgatni, amikor a másik ember beszél. Meg kell állni, hogy ne
vágjunk közbe, hiszen akkor sosem tudjuk meg, hogy mit is akartak velünk
közölni.
Belsőnket teljesen passzívvá kell tennünk, úgy, hogy ellenkezés,
kritika, saját érzések nélkül hallgassuk a másik embert. Ki kell
kapcsolni ilyenkor minden véleményt, még akkor is, ha az adott témában
többet tudok, vagy máshogy tudom. Ha sikerül magunkat teljesen
elcsendesíteni, akkor meghallhatjuk a belső hangot, amely a
szellemvilág megnyilatkozása lehet bennünk. Amíg az ember bármilyen
véleményt vagy érzést állít szembe a magasabb világok közölnivalóival,
addig azok lényei hallgatásba burkolóznak bennünk.
Ezáltal önzetlenségünk is fejlődik, hiszen teljesen és feltétel
nélkül adjuk át magunkat a közléseknek, függetlenül attól, hogy az
embertársunktól, a világból vagy a szellemi szférákból jönnek-e...
Ezen gyakorlatokat kitartóan végezve egyre közelebb kerülhetünk a
beavatáshoz, és lelkünkben is olyan erkölcsi erények ébrednek fel, amik
szükségesek a szellemi úton való továbbhaladáshoz. Ezután
következhetnek a megvilágosodás gyakorlatai, bár ez a hét feladat is
bőven elég munkával látja el a tanítványt, akár egész életére is.
Csehi István Megjelent a Manifesztum 15. számában. |