|
A Szent Szellem kiáradása
Pünkösd napján arról emlékezünk meg, hogy Krisztus első
tanítványaira kiáradt a Szent Szellem. (Az esemény leírása a Bibliában
az Apostolok cselekedetei című fejezet második részében található.) A
karácsony az Atya ünnepe, a húsvét a Fiúé, a pünkösd pedig a Szent
Szellemé. Mivel a Szentháromságból a Szent Szellem a legkevésbé
érthető, nézzük meg, mit tanítottak erről a keresztény bölcsek:
1. Tertulliánusz tanítása A Szent Szellem a Fiú által az
Atyától van. A Szent Szellem vezet el az Atya és a Fiú megértéséhez,
általa teljesedik be az üdvtörténet.
2. Origenész tanítása Az Atya adja a létet, és a Fiú adja
az értelmet. A Szent Szellem által szentelődik meg a lét és az értelem.
Csak a következő tulajdonságokkal rendelkező emberek képesek befogadni
a Szent Szellemet: - megtértek a magasabb értékekhez, - Krisztus útján járnak, - jótettekben élnek, - Istenben bíznak.
3. Szent Ágoston tanítása Az Atya és a Fiú közösségét a
Szent Szellem teremti meg. Az Atya a szerető, a Fiú a szeretett, a
Szent Szellem pedig a kettőjük között áradó szeretet.
4. Aquinói Szent Tamás tanítása A Szent Szellem egy isteni
lény, az Istenből kiáradó jóság. A Szent Szellem Isten megszemélyesült
szeretete. A szeretet így a Szent Szellem törvénye, az élet és kegyelem
hordozója.
A Szent Szellem leggyakoribb jelképei: olaj, tűz, fény, galamb, kéz
(a kézrátétel miatt). A Szent Szellem működik a hét szentségben is. A
Szent Szellem ajándéka a három isteni erény (hit, remény, szeretet), és
ő segít a négy emberi erény (bölcsesség, igazságosság, bátorság,
mértékletesség) kialakításában is!
"A Szent Szellem nélkül az Isten távoli, Krisztus a múltban
reked, az evangélium halotti beszéd, a misszió csak propaganda, a
kultusz egy emlék, és a keresztény cselekvés rabszolgának való erkölcs.
Ám a Szent Szellem által a kozmosz felmagasztosul, és az Isten
országának születésével vajúdik. A feltámadott Krisztus jelen van, az
evangélium életerő, a misszió pünkösd, az emberi cselekvés
átistenített." (Ignazio Hazim)
Kundalini út és a pünkösdi út
A kundalini út lényege a medenceüregben tárolt földerők és szexuális erők felvezetése a fejbe. A kundalini úton a csakrák éteri szirmai alulról fölfelé haladva nyílnak meg.
A
pünkösdi út lényege a Szent Szellem-erők felvétele a fejbe, és
levezetése a medenceüregbe. A pünkösdi úton a csakrák asztrális szirmai
nyílnak meg, fentről lefelé. A kundalini út extatikus élményekhez
vezet, a szellemi világ testen kívüli és öntudatlan megismeréséhez. A pünkösdi úton az ember testében maradva, nappali, éber állapotban, öntudatát is megtartva képes a szellemi világot megismerni! A
kundalini út bejárásában az ősi keleti módszerek, a pünkösdi út
megtételében pedig a modern, nyugati krisztocentrikus tanítások
segítenek. (A pünkösdi út megvalósítása csak Krisztus földi
inkarnációja óta lehetséges!)
Pünkösd és beavatás
A régi beavatásoknál kiemelték a tanítvány ÉN-hordozó szellemét.
Ilyenkor a tanítvány három napot töltött testen kívül, teljesen
öntudatlan állapotban. A régi beavatásoknál az éber tudatállapot nem
maradt meg, hanem a felébredés után a beavatott visszaemlékezett a
szellemi szférákban átéltekre.
Az első pünkösd óta a szellemi
világgal való teljesen új kapcsolat vált lehetségessé: eggyé válás a
makrokozmosszal, az ÉN-tudat teljes megőrzésével. Ami a régi beavatásoknál csak mélyalvásban volt lehetséges, az a pünkösd óta tudatos, éber állapotban is elérhető! A
beavatási szintek kapcsolatban állnak egy-egy jelentős ünneppel. Egy
adott ünnep valódi, belső átélése segít előrébb jutni a modern beavatási
úton.
| |
Modern beavatás |
Keresztény ünnepek |
| I. |
Szellemtudományi tanulmányok |
=> Michael ünnepe |
| II. |
Imaginatív megismerés |
=> Karácsony ünnepe |
| III. |
lnspiratív megismerés |
=> Vízkereszt ünnepe |
| IV. |
Intuitív megismerés |
=> Húsvét ünnepe |
| V. |
A mikrokozmosz és makrokozmosz viszonyainak a megismerése |
=> Mennybemenetel ünnepe |
| VI. |
Eggyé válás a makrokozmosszal |
=> Pünkösd ünnepe |
| VII. |
Isteni boldogság |
=> János-nap ünnepe |
A pünkösd ünnepe tehát a hatodik beavatási foknak felel meg. Ekkor a
szeretet makrokozmikus szelleme egyesül a tanítvánnyal. A beavatás
hatodik fokán az ember úgy érzi, hogy az egész világgal összeolvadt, de
anélkül, hogy elvesztené saját lényét. Ez a pünkösdi élmény!
Húsvét - Mennybemenetel - Pünkösd
Ez a három ünnep azt a három fokozatot írja le, ahogyan Krisztus
egyesült a földi léttel. A földi világ metamorfózison ment keresztül
Krisztus által, három fokozatban:
I. fokozat - Húsvét
A húsvéti események révén a magasabb
rendű kozmikus élet magja, egy új Nap csírája belesüllyedt a földi
létbe. Jézus halálával elindult a Föld Nappá válása, egy új kozmikus
középpont teremtődött a világmindenségben! Az első húsvét tehát
Krisztus által a Föld Nappá válásának kezdete.
A húsvéti
eseményekből fakadóan a kozmikus szeretet megszületett a Föld
szférájában. A Golgotai Misztérium szabad kozmikus tett, mely a
kozmikus szeretetben gyökeredzik, és csak az emberi szeretet tudja
felfogni.
A golgotai esemény minden ember számára megtörtént
(kollektíven), de az egyedi ember számára (individuálisan) akkor válik
gyümölcsözővé, ha befogadja a Szent Szellemet, átmegy a saját pünkösdi
élményén!
II. fokozat - Mennybemenetel
Lehetővé vált, hogy az
emberek felvegyenek étertestükbe egy új erőt, Krisztus fényét.
Krisztusig minden esetben három napon belül lebomlott az emberek éteri
teste. Krisztus óta az étertestek azon része, amelyet áthatott a
krisztusi szeretet (agapé), nem bomlik le.
A le nem bomlott éteri
testek Krisztus óta fokozatosan egy épülő gyűrűalakzatot alkotnak a
Föld körül. Krisztus mennybemenetele következtében az emberi
étertestekbe beleszőtt eleven bölcsesség meg tudja óvni az embert a két
szélsőséges tendenciától a halál utáni létben:
1. Az ÉN túlzott feloldódása (luciferi feloszlás a kozmikus terekben) 2. Az ÉN túlzott megerősödése (ahrimáni elkülönülés a többiektől)
A Föld körül kialakuló éteri gyűrű Keleten Sambala, Nyugaton Vita Sophia néven terjedt el az ezoterikus tanításokban.
III. fokozat - Pünkösd
A Földdel eggyé vált Krisztus fénye
kisugárzik a Földből. A Föld körül kialakult éteri gyűrű visszaveri ezt
az asztrális fényt. Az ezoterikus kereszténységben ezt a Földből
kiáradó és az éteri gyűrűről visszaverődő krisztusi fényt hívják Szent
Szellemnek. Ezt az erőt kell tudatosan befogadni a hetes csakrán keresztül, és fokozatosan levezetni az egyes csakrához. A pünkösdi élmény a Szűz Szófia (azaz a megtisztított asztrális test) egyesülése a Szent Szellemmel! Húsvét erői áthatják akaratvilágunkat! Mennybemenetel [...] Pünkösd erői felébresztik gondolatvilágunkat!
Szent Szellem elleni bűn
Így ír a Biblia: "Minden bűn megbocsátható, de a Szent Szellem elleni bűn nem bocsáttatik meg." Felmerül a kérdés: mit jelent ez? A
helyes értelmezéshez tudni kell, hogy egy ideig minden népnél csak a
belső házasságot engedték meg. Más nép fiával vagy lányával való
házasság szentségtörésnek számított. Csak a saját nemzethez, saját
néphez tartozó emberek között fejlődhetett ki igazi szeretet. A
szeretetet Krisztusig a vérségi kötelék határozta meg. Aki az akkori
ember véréhez, népéhez tartozott, azt szerette, mindenki más
ellenségének számított. Krisztus egyik feladata volt, hogy eltörölje a
vérségi kapcsolatra épülő szeretetet. Ezért is küldte el Krisztus a
Szent Szellemet, hogy az embereket ne a vér kösse össze, hanem a Szent
Szellem.A Szent Szellemet ezért így lehetne pontosan megnevezni:
"Egységesítő Szellem". A pünkösdi esemény tulajdonképpen a Szent
Szellem, az Egységesítő Szellem kiáradása! (Ennek szép jelképe a
Bibliában az, amikor a pünkösdi élmény hatására az apostolok minden
emberhez szólnak, s ehhez adja a Szent Szellem a nyelveken szólást.) A három fő bűn tehát:
1. Atya elleni bűn - az Atya tagadása Ateistává csak az
lehet, akinek nincs hajlama a külső természet világos megfigyeléséhez.
Az igazán nagy tudósok mind istenhívők voltak (vagy lettek) a természet
alapos vizsgálata következtében. Az ateizmus a lélek betegsége. Az
embernek nincs elég lelki ereje ahhoz, hogy felfedezze a természetben
Istent. "Az igazi ateista voltaképpen burkolt antiteista: tudja,
hogy van Isten, de bosszúból csak azért is tagadja. Dühös Istenre, mert
eltiltotta valamitől, és mivel nem tűrheti, hogy korlátozzák, inkább
megtagadja létét." (László András)
2. Fiú elleni bűn - Krisztus tagadása A Fiú elleni bűn az, ha valaki tagadja Krisztus testet öltését, vagy a testet öltését elismeri, de tagadja a jelentőségét. Ha
az ember nem találja meg Krisztust, az szerencsétlenség számára, mert
az örök élet forrásától vágja el magát. A szellemi fejlődés útján
kikerülhetetlen Krisztus és a golgotai misztérium meg- és elismerése.
3. Szent Szellem elleni bűn - a Szent Szellem tagadása A Szent Szellem elleni bűnt követ el: - Aki vétkezik az emberiséget testvéri kötelékké alakító bölcsesség ellen - Aki bűnözik az igazság és a bölcsesség egységesítő szelleme ellen
Aki
a szétforgácsolódás szellemét terjeszti az egységesítő szellem helyett,
az vét a Föld fejlődése ellen! A szétforgácsolódás szellemét gerjeszti:
nacionalizmus, sovinizmus, fasizmus stb. Minden, ami az emberek,
népek között viszályt szít, és megakadályozza a szeretetben való
egyesülést - az a Szent Szellem elleni bűn. Míg az Atya és a Fiú
elleni bűn megbocsájtható (azaz a kegyelem által törlődhet), addig a
Szent Szellem elleni bűn nem bocsáttatik meg (azaz nem törlődhet, hanem
a karmikus visszahatásokat el kell szenvedni).
Zárógondolatok pünkösdről (Stanley Jones)
Korunk helyzetképe: csak húsvétunk van, de nincs pünkösdünk.
Hiányzik a szellem: az életet teremtő pünkösdi csoda. Krisztust újra
fel kell fedezni. Pünkösd által életvalósággá kell tenni. Ez pünkösd
munkája. Krisztus evangéliuma nem elmélet, amely az élettől elvonatkozó
tudós agyában született. Az evangélium az élet teljességéből született,
és az élethez szól. Ne engedjük, hogy életünk belezuhanjon az elméletek
tömlöcébe! Pünkösd realizálása: az igazi Krisztus-vallás életté
teljesedése. A görögök jellemző szava a világosság volt. A hinduké az
áhítat és az odaszentelés. A kereszténység jellemző szava az élet. Az
evangélium az életen épül fel, és életet ad. Ha majd kereszténynek
lenni egyet jelent a Krisztus-szerűséggel, akkor Isten mérhetetlen
sokra képesít bennünket. Húsvét az élet felkínálása. Pünkösd az élet
megélése. Húsvét a felajánlott élet. Pünkösd a megvalósított élet. Pünkösd eggyé ötvözi az embert és a küldetését, innen csodálatos ereje.Az
ősegyházat nem lehet pünkösd nélkül elképzelni. Az egyházat pünkösd
szülte. Pünkösdig a krisztusi valóság a tanítványokon kívül volt. Ami
szemük láttára, fülük hallatára játszódott le, de nem bennük volt.
Pünkösdkor mindez a szívükbe zárult, ez adott nekik ellenállhatatlan
apostoli erőt. A kereszténység területén pünkösd a terra incognita - az
ismeretlen földrész. A kereszténységben elveszett egy akkord, és ez a
kihullott akkord gyötör bennünket. Az elveszett akkord: pünkösd. Isten
szándéka kétségtelenül az, hogy pünkösd legyen a normális mindennapi
kereszténység, mi azonban normál alattiak vagyunk. Pünkösd kerete:
kettős tüzes nyelvek, hatalmas szellem hangja, nyelveken szólás,
idegenül hangzik korunk gondolkodása számára. A kereszténység ma
sokszor nem látja meg, vagy el is veti pünkösd lényegét a külső keret
miatt. Az ebből eredő valláserkölcsi pusztulás lett a kereszténység
legnagyobb tragédiája. Nincs sürgősebb feladatunk, mint leásni a
pünkösdi esemény külső tüneményei alá és megkeresni pünkösd lényegét.
Pünkösd a közösség megszületése. A közösségé, melyben lehull a
válaszfal ember és ember között. Ezt a közösséget a Szent Szellem
teremti meg. Pünkösdkor a tanítványok megtalálták Istent mint élő
tapasztalati tényt. Pünkösd tapasztalatában Krisztus közvetlenül,
valóságosan jelen van. Pünkösd benső felszabadulás egész lényünkben.
Pünkösdben megismerjük Istent, megismerjük Krisztust a szellem által
szellemben. Isten lényének fogalma Krisztus által új fogalmat nyert,
Krisztus-szerű isten lett. Az önmagát feláldozó végtelen szeretet.
A
Szent Szellem tűz alakjában szállt a tanítványokra. A tűz a tisztító és
megemésztő erő jelképe, mindkettőre szükség van. A régi, bűnös életnek
meg kell tisztulnia, a régi, önös életnek meg kell emésztődnie. A
pünkösdi lélek jellemvonásai a bántalmak megbocsátása és a visszatorlás
megtagadása, vagyis a hegyi beszéd megvalósítása. Keresztény lélek =
pünkösdi lélek. A pünkösdi lélek harcmodora: a gonoszt jóval, a
gyűlöletet szeretettel, a világot szeretettel győzi meg. Pünkösdkor a
vallás megszabadult a fizikai erőtől való függés megkötözöttségéből. Új
fegyvereket kapott az élet megharcolására. A határtalan megbocsátás, az
olthatatlan jóindulat és végtelen szeretet fegyvereit.
Pünkösd
nélkülözhetetlen szükséglete az emberi életnek. Az emberi lélek
összetörik, ha Szent Szellemmel meg nem telik. Pünkösd
kötelezettségeinek pünkösd ereje nélkül nem lehet eleget tenni. A hegyi
beszéd gyönyörű pünkösddel, pünkösd nélkül a leglehangolóbb valami a
világon. Pünkösddel eljutunk az élő hit teremtő állapotába. Az élet
válaszútra szorít: vagy pünkösd, a hegyi beszéd megvalósulása, vagy az
emberiség pusztulása. Az atomfegyverek birtokában más járható út az
emberiség számára nincs. Végtelenül fontos, hogy pünkösd szellemét
legbensőbb életünkben, gondolatainkban, érzéseinkben, szándékainkban
megvalósítsuk. A hegyi beszéd megvalósításával át kell élnünk a Szent
Szellem tűzkeresztségét. Ezzel a bennünket környező fizikai és
szellemvilágot a krisztusi irány felé emeljük.
Váradi Tibor Megjelent a Manifesztum 12. számában. |