Myrai Szent Miklós a keleti egyház egyik fő szentje, a gyermekek Mikulása. Ma minden bizonnyal ő a legnépszerűbb, legismertebb szent az egész világon. Kultusza a bizánci, majd a kopt egyházban bontakozott ki a VI. században. A Miklós név a nicos, azaz „a nép győzelme, ragyogása” szóból ered. Mindaz megvolt ugyanis őbenne, ami ragyogást és tisztaságot ad, hiszen amint azt Szent Ambrus egyházatya is állította: „Megtisztít az Isten szava, megtisztít az igazi bűnvallás, megtisztít a szent gondolkodás, megtisztít a jóban munkálkodás!”

Miklós, Patera városának polgára, gazdag és szent életű szülőktől származott. Apját Epiphanesnak, anyját pedig Johannának hívták. A gyermek rögtön világra jöttét követően, az első fürösztés közben egyenesen megállt a mosdóteknőben; ráadásul szerdánként és péntekente csak egyszer szopott. Fölserdülvén a templom küszöbét koptatta. Amikor Myra városában meghalt az addigi püspök, az egyházatyák összegyűltek, hogy gondoskodjanak az utódlásról Volt közöttük egy nagy tekintélynek örvendő püspök, aki arra intette társait, hogy kitartóan böjtöljenek és imádkozzanak, hogy az Úr kinyilatkozza az utód nevét. Egyik éjjel hangot hallott: „Virradatkor figyeld a templom kapuját – akit először látsz belépni a templomba, s akinek a neve Miklós, az legyen püspökké szentelve!” A jelenést föltárta a többiek előtt, akik továbbra is állhatatosan imádkoztak. Csodálatos módon virradatkor, isteni indíttatásra mindenki előtt ott sietett Miklós. A püspök megragadta és azt kérdezte tőle: „Mi a neved?”Ő pedig, a galamb szelídségű ifjú meghajtott fővel válaszolt: „Miklós, szentséged szolgája.” Erre a templomba vezették, s bár igen erősen ellenkezett, beleültették a püspöki székbe, ahol ugyanazt az alázatosságot és komoly erkölcsöt követte, mint azelőtt. Az éjszakákat imádságban virrasztotta át, testét sanyargatta, az asszonyok társaságától távol tartotta magát, alázatos volt az emberek szolgálatában, serény a buzdításban, és szigorú a dorgálásban.
Szent Miklós püspökAz ő példája szerint ki kell tágítani szívünket, hogy legyen abban hely Istennek, a hitnek, és embertársainknak. Tanítása szerint meg kell tanulnunk szembenézni az igazsággal, korunk minden követelményével, csakúgy, ahogyan azt az egyeneslelkű, nyílt, őszinte magatartású Szent Miklós tette.

Figyelemreméltó, hogy legendáiban sokszor felbukkan a hármas szám. Egy ízben például úgy magyarázta meg hallgatóságának a Szentháromság titkát, hogy felkapott egy téglát és azt mondta: „Miképpen három elem – föld, víz és tűz – alkotja a téglát, úgy van három személy egy istenségben.” Egy másik elbeszélés szerint történt egyszer, hogy három vándordiákot szállásadójuk megölt, feldarabolt és sóban tartósított, hogy húsként kimérhesse őket. Miklós azonban éppen arra járt, felfedezte a gaztettet, és feltámasztotta a három ifjút. Mivel máskor is segített a rászoruló gyermekeken, ezért az ő védőszentjük lett.

Szülei halála után örökségét is az emberek megmentésére és Isten dicsőségére fordította. Volt egy szomszédja, aki szükségre jutván három szűz leányát utcalánynak adni kényszerült, hogy élelemhez jussanak. A szent elborzadt a gyalázatos bűn miatt, ezért éjszaka egy aranyalmát rejtett az ablakon át a házba. Másnap reggel a gazda, örömében kiházasította elsőszülött lányát. Nem sokkal később Isten szolgája hasonlóan cselekedett, mire a szomszéd a második lányát is hamarosan férjhez adta. Harmadszorra pedig már felismerte Miklósban a szentet, köszönetként megtért, és Isten szolgája lett. Miklós jelképe e jótettének emlékeztetőjeként azóta is három aranygolyó vagy aranyalma; a szentképeken általában ezekkel együtt ábrázolják.

Szent Miklóst Orion apónak is nevezik, ami új, jelképes megvilágításba helyezi attribútumát, a három aranygolyót. Az Orion egy sorban ragyogó három csillaga a téli égbolt legfeltűnőbb csillagképe, amit a magyar népi legendákban Háromkirályoknak is neveznek. A keleti bölcsek kultusza az ősi Mithrasz-misztériumból került át az evangéliumokba, akik az Orionnal nyáron egyesülő betlehemi csillagban a feltámadó Napistent imádták. Ilyen értelemben a Háromkirályok nem is úton vannak Krisztushoz, hanem Krisztusban megérkezettek!

Esedezve folyamodunk irgalmasságodhoz, Urunk, és kérünk, őrizz meg bennünket az élet veszedelmei között Szent Miklós püspök közbenjárására, hogy az üdvösség útját mindig biztonságban járjuk. Ámen.

Sarkadi Melinda

Megjelent a Manifesztum 6. számában.

A szerző

Napfényes Élet Alapítvány

Napfényes Élet Alapítvány

Alapítványunk non-profit alapon, közhasznú tevékenységet folytat. Célunk az emberek testi lelki- szellemi harmóniájának elősegítése. Ennek érdekében előadásokat, táborokat és tanfolyamokat szervezünk (pl.: Természetes életmód alapjai, Szellemtudomány alapjai és haladó tanfolyam). Váradi Tibor (vallásbölcsész, természetgyógyász) előadásait minden héten több száz ember látogatja, ezekről felvételeket készítünk, és közreadjuk azokat audio kazettákon, DVD-n és CD-n.

A kiadó előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a honlap egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videóanyag stb.) bármilyen formában történő reprodukálása, terjesztése és értékesítése. A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után.
Bővebben a szerzői jogokról >>

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó cikkek