A húsvéti misztérium lényege Krisztus feltámadása. Az igazi kereszténység célja, hogy állandó és élő kapcsolatban tartsa az embert a feltámadott Krisztussal. Több ezer ateistát megkérdeztek, hogy melyik az a tanítás, amit legkevésbé tudnak elfogadni a kereszténységből. Legtöbbjük a feltámadást tartja képtelenségnek. Nem fér az emberek fejébe, hogy aki egyszer meghalt, hogyan támadhat fel. A köztudatban az él, hogy semmi sem biztos, csak a halál.

Pünkösd napján arról emlékezünk meg, hogy Krisztus első tanítványaira kiáradt a Szent Szellem. (Az esemény leírása a Bibliában az Apostolok cselekedetei című fejezet második részében található.) A karácsony az Atya ünnepe, a húsvét a Fiúé, a pünkösd pedig a Szent Szellemé. Mivel a Szentháromságból a Szent Szellem a legkevésbé érthető, nézzük meg, mit tanítottak erről a keresztény bölcsek: 

Az ünnepekkel való együttrezgés, az évkör ünnepeinek tudatos átélése az emberiség fontos feladata. Ehhez elengedhetetlenül fontos tudni, hogy az egyes ünnepek miről szólnak, mit üzennek az ember számára. Az ünnepek tudatos átélését akár a kozmosszal való együttélés művészetének is nevezhetnénk, hiszen ezeknek az ünnepeknek nem csak az emberiség számára van jelentősége, lévén, hogy azok valamilyen kozmikus, évről évre ciklikusan megismétlődő, az emberiségen túlmutató eseményre hívják fel a figyelmet. 

Nemsokára, június 24-én ünnepeljük a János-napot, ami az ünnepkör közepére tehető, így bontva két részre az évkör szellemi egységét. Innen nézve megkülönböztethetünk egy János-naptól Karácsonyig, illetve egy Karácsonytól János-napig tartó időszakot. Az év két felében egymást kiegészítő, de teljesen ellentétes folyamatok játszódnak le a Földön, a Föld energetikai mezejében és a saját világunkban, amik meghatározhatják fejlődésünk ütemét és jellegét. 

A Michael-ünneptől (szeptember 29.) a karácsonyig tartó időszak a belső megpróbáltatások ideje. Ebben az időszakban egyre inkább fogy a Nap világító fénye, és növekednek a sötétség erői. Ez az ellenerők által való megkísértés ideje! Az ellenerők az advent alatt különösen nagy erővel igyekeznek az emberhez férkőzni. Az embernek ekkor meg kell erősítenie az erkölcsi-szellemi erőit! 

Egy különleges korszakban vagyunk, amelyet a szellemtudomány úgy hív, hogy a tudati lélek korszaka. Az évkörön ugyanazok az ünnepek követik egymást évről-évre, amelyek azelőtt is léteztek, csak éppen ez a kor új követelményeket állít az ember elé az ünnepek átélésével kapcsolatban. A karácsonyt definiálhatjuk úgy, hogy a szeretetnek és a bölcsességnek az ünnepe. 

A teremtett létben egyedül az ember van abban a kiemelt helyzetben, hogy megtapasztalhatja a halált, átélhet valamit, amit halálnak nevezünk. Ez az emberek világának kiváltsága. A halál megértéséhez tekintsünk először az ember négyes felépítésére! A legdurvább test a fizikai, az anyagi test, ennél valamivel finomabb az étertest, az élettest. Az étertest nagyon fontos a halál szempontjából. Minden, ami él, éteri testtel rendelkezik. Az ember életerőktől, életenergiáktól duzzadó étertesttel születik, s ahogy öregszik, és közeledik a halál felé, úgy lesz ez az étertest egyre energiaszegényebb. 

Az ideavilág minden lét ősforrása és alapelve. Végtelen harmónia és boldog nyugalom uralkodik benne. Holt, élettelen volna az a lét, ahol fénye nem világítana, és amely nem részesülne a világ egészének életében. A világegyetem teremtésének fáján csak az jelent valamit, ami létét az ideától származtatja. Az idea az önmagában világos, magában és magával beteljesedett szellem. A különállóban benne kell lennie a szellemnek, különben lehullik, mint fáról a száraz levél és hiába létezett. 

Az "ember vagyok"-ból a VAGYOK embere lett. Azzal más és több, Aki így mutatkozik be Mózesnek a pusztai csipkebokorból: VAGYOK AKI VAGYOK (2 Móz 3). Úgy egy Vele, mint a szél és a vitorla: együtt röpítik a hajót. Jézus szavaival: mint a szőlővessző a szőlőtővel. Együtt teremnek gyümölcsöt. S mert a Vagyokkal ember, ezért több telik tőle, mint ami magától telne. Egyik titka, hogy egyedül sem magányos, és ha magányosan is él, akkor sincs egyedül, szüntelenül sugárzik; sokan járnak ezért hozzá melegedni. 

A rózsakeresztes szellemtudomány földi létrehívója Rózsakereszt Krisztián. Ő egy olyan szellemiség, aki folyamatosan árasztja felénk erejét, függetlenül attól, hogy fizikai testben éle közöttünk vagy sem. Fontos megjegyeznünk, hogy amikor egy hétköznapi ember meghal, akkor annak éterteste felbomlik és eloszlik a mindenségben. Azonban a nagy szellemiségek (például: Rózsakereszt Krisztián) éterteste sértetlenül fennmarad, és folyamatosan sugározza felénk azokat az erőket, amelyek nagy hatást gyakorolnak lelkünkre és szellemünkre. 

A beavatás a szellemi út egyik kulcsfogalma. Azt tapasztalom, hogy mind az ezoterikus irodalomban, mind az emberek körében, akikkel előadásokon találkozom, nagyon sok félreértés és tévedés van ezzel a fogalommal kapcsolatban, ezért döntöttem úgy, hogy érdemes a témával behatóbban foglalkozni. A beavatást tökéletesen csak az értheti meg, aki átélte, mégis megpróbálok valamilyen képet adni róla. 

Jelen cikkünkben olyan lelki tulajdonságokról és gyakorlatokról lesz szó, melyek nagy segítséget jelentenek a beavatás előkészítésében a tudati lélek útján haladó tanítványnak. Sokaknak felcsillanhat a szeme, hogy "végre itt a biztos módszer!", azonban ezen erények megszerzése és gyakorlása sem záloga a "sikernek". Meg kell értenünk, hogy egyrészt magában a gyakorlásban és az erények megélésében kell örömünket lelnünk, másrészt pedig minden szellem teljesen különböző fejlettségi fokon áll. 

Ezen írásunkban az asztrális világ egyik felosztásáról próbálunk meg leírást adni. A helyzetet nehezíti az a tény, hogy sokféle felosztás létezik, sokféle szempont szerint. Ezek persze nem zárják ki egymást, de fennállhat az a veszély, hogy a felületes szemlélőt összezavarja az elétárt valóságok sokszínűsége. Másrészről az asztrális világ - természete miatt - mindenkinek más képként és szimbólumként jelenik meg. Azonban mindezek ellenére is szükség van egy lehetőségeinkhez mérten objektív leírásra. Célunk ennek véghezvitele. 

A szellemi úton járás előfeltételeiről számtalan tanítás ír. Minden vallás és minden irányzat lerakta a maga alapköveit, azonban elmélyülve a tanításokban észrevesszük, hogy a szavak és módszerek mögött ugyanaz a szellemi lényeg áll. A felemelkedés útja, az istenné válás útja az adás ösvénye. Ahogyan képesek vagyunk egyre többet adni magunkból, ahogyan emelkedik bennünk az önzetlenség és csökken az önzés, úgy jutunk előre a deifikáció útján. 

Miután Buddha megvilágosodott és úgy döntött, hogy kinyilvánítja az ehhez vezető utat, felkereste korábbi remetetársait. A nekik elmondott beszédet a helyről, ahol tartózkodtak, Benáreszi Beszédnek nevezik. Ez volt Buddha első tanítása, a Tan kerekének első megforgatása. Arról beszélt, hogy aki elhagyta a világi életet, annak két végletet kell kerülnie. 

Ebben a mostani sorozatban a három isteni erényről fogunk elmélkedni. Ezek a hit, a remény és a szeretet. Ha teljességében próbáljuk szemlélni az erényeket, akkor rájöhetünk, hogy a keresztény ezoterikában hét erényről szólnak. A négy emberi erényről (igazságosság, mértékletesség, bátorság, bölcsesség) már a 2000. novemberi számban írtunk. Ezek a lelki erősségek azok, melyek kifejlesztéséhez elég az ember elhatározása és kitartása. Ennek a legmegfelelőbb ideje advent négy hete, karácsony előtt. A három isteni erényhez azonban már "egy kicsit több kell". Itt már nem elég a saját erőfeszítés, hanem külső, felső segítség szükségeltetik. 

Ebben a cikkben a négy erényt elsősorban nem szellemtudományi szempontból, hanem a hétköznapi életben betöltött szerepük szerint fogjuk vizsgálni, egy-két teológiai utalással fűszerezve. Fontos tudnunk, hogy a négy erény szorosan összefügg az adventi időszakkal, illetve annak négy hetével. Az adventi hetek alatt az ember feladata, hogy az egyre növekvő sötétségben helytálljon. És nemcsak a megfelelés, a helytállás a cél, hanem a lehető legnagyobb lelki tisztulás és fejlődés is. Sorrendben az erények: igazságosság, mértékletesség, bátorság, bölcsesség. Róluk szól a mostani okfejtés. 

Az imádság az emberi lét velejárója; alapjelenség, amelyet minden időben és minden népnél megtalálhatunk. Az imádság állapotában az ember - dicsérve vagy kérve - kiemelkedik önmagából, és a végtelen felé tárul. Sámuel könyvében azt találjuk, miszerint az ima "a szív kiöntése az Úr előtt". A mai ember feladata, hogy az ima által felemelkedjen, megtisztítsa belső Grál-kelyhét. 

Az ember hármas felépítésű lény: testből, lélekből és szellemből áll. A lélek még további három részre osztható: érzőlélek, kedélylélek és tudati lélek. Az érzőlélek révén van az embernek akaratvilága, a kedélylélek révén van érzelemvilága, a tudati lélek révén pedig gondolatvilága.
A lélek három része azáltal alakult ki, hogy a magasabb ÉN (Szellem) öntudatlanul megdolgozta az alacsonyabb testeket. Az ember egyik feladata, hogy az így kialakult lélekrészeket tudatosan is megdolgozza és fejlessze! 

Minden állatövi jegyhez tartozik egy erény, ami abban az időszakban fejleszthető leginkább. Ha az ember törekszik ezen erények fejlesztésére a megfelelő időszakban, akkor ezekből az erényekből új tulajdonságok jönnek létre. Ezeket a tulajdonságokat nem lehet készen kapni: akkor jönnek létre, ha a tizenkét erényt gyakoroljuk. 

A szanszkrit eredetű "csakra" szó magyar jelentése "kerék"; gyakran lótuszvirágokként ábrázolják őket tölcsér vagy virágkehely formájuk miatt. A csakrák az ember érzékfeletti részeivel közös szervek, s mint ilyenek, minden testben sajátos feladatuk van. A csakrák erőközpontok, melyek harmonikus működésük esetén transzformátorokként alakítják át a szervezet és a kozmosz energiáit, s azokat így közvetítik egymás felé. A test elülső felén az energia felvétele zajlik, míg a hátulsó részen az elhasznált energia leadása. 

Manók, tündérek, sellők. Ők a mesék, mítoszok, mondák gyakori résztvevői, hol pozitív, hol negatív szerepkörrel. De hogy kerülnek a szellemtudomány "asztalára"? Nem csak az ember játékos képzeletének antropomorfizált végtermékei? Hiszen ki látott már közülük egyet is? - kérdezhetné az egyszerű ember. Persze a válasz ennél sokkal bonyolultabb. 

Az embert három jelenség teszi emberré: a felegyenesedett járás, az értelmes beszed és a gondolkodás. Az atlantiszi embernél még nem beszélhetünk gondolkodásról, intellektusról. Amíg az éteri fej nem fedte pontosan a fizikai fejet, az atlantiszi ember látta az érzékfeletti világot. Amikor az éteri fej fedésbe került a fizikai fejjel, megszűnt a magasabb látás, és megjelent a gondolkodás. Az akkori gondolkodás azonban jelentősen eltért a maitól! 

Az ember "középen" helyezkedik el a teremtésben. Alatta és fölötte egyaránt vannak létezési szintek. Az emberek világa alatt helyezkedik el az ásványok, növények és állatok világa. Az emberek szintje fölött található az angyalok, arkangyalok és archék világa. Az embernek - önösségéből fakadóan - nehéz elfogadnia, hogy nem ő a teremtés királya, hanem fölötte is vannak létezők. A régebbi kultúrák számára még nem volt kérdéses az angyalok világának a léte. 

Az ember szemszögéből nézve a létezés két nagy részre osztható. Van egy olyan része, amit a mai átlagember a hagyományos érzékszerveivel nem észlel, és egy olyan, amit a hagyományos öt érzékszervével észlel. A materiális világkép azt állítja, hogy az ember képes az érzékszerveivel átfogni a teljes létezést, míg a különféle vallások és spirituális rendszerek azt tanítják, hogy az, amit a mai ember lát, hall, észlel a világból, az a teljes létezésnek csak egy része, mondjuk az egy százaléka, csupán a jéghegy csúcsa, s a többi 99 százalék, vagy esetleg még több, a mostani ember számára láthatatlan, hallhatatlan. 

A szellemtudomány célja a szellemi világ tényeinek és lényeinek megismerése által az egyéni szellem visszavezetése a világszellemhez. Ezen az úton nélkülözhetetlen az érzékfeletti világban létező szellemi hierarchiák megismerése. Az ember szintje alatt terül el az állatvilág, a növényvilág és az ásványvilág. Ezen világok megismerésével foglalkozik a természettudomány. Az ember szintje felett található az angyalok, arkangyalok és archék világa. 

A IX. századig az emberek a gondolatokat a szellemi világ sugalmazásának tekintették. Az emberek úgy élték meg, hogy gondolataikat nem ők hozzák létre, a kész gondolatokat csak beléjük helyezik. Az a lény, akit a gondolatok forrásaként neveztek meg: Michael.
A IX. század óta viszont egy fontos változás indult meg: a gondolkodási folyamat bevonult az emberi lélekbe. Az ember elkezdte sajátjaként érezni a gondolkodás folyamatát.