Korunk legfontosabb kérdése: ki vagyok én? Michael leszületésünk előtt felteszi ezt a kérdést nekünk, s egész életünk arra irányul, hogy választ találjunk rá. Halálunk után Michael által újra felhangzik: Ki vagy Te? A kérdésre leélt életünk a válasz. Nem számítanak az üres frázisok vagy a szellemi igazságok, okoskodások. Csak a szívbe levitt és megvalósított bölcsesség számít, az ami igazi Énünkhöz vitt közelebb. 

Korunk legfontosabb kérdése: ki vagyok én? Michael leszületésünk előtt felteszi ezt a kérdést nekünk, s egész életünk arra irányul, hogy választ találjunk rá. Halálunk után Michael által újra felhangzik: Ki vagy Te? A kérdésre leélt életünk a válasz. Nem számítanak az üres frázisok vagy a szellemi igazságok, okoskodások. Csak a szívbe levitt és megvalósított bölcsesség számít, az ami igazi Énünkhöz vitt közelebb.

A hétköznapi életben erre a kérdésre a kis énjeink valamelyike felel. Amíg nem a szellem irányít minket, vagyis egy Én, addig nem beszélhetünk egyéniségről. Inkább sokaságnak lenne helyes hívni a személyiségünket. Gurgyejev megfogalmazásában az ember egy légió: a sok pici én külső befolyások eredményeképpen jön létre és változik folyamatosan. A probléma abban rejlik, hogy az ember azonosítja magát az aktuális énnel. Egy példával illusztrálhatjuk a helyzetet: van egy ház, benne rengeteg szolga, de nincs úr és intéző. A szolgák mindegyike úr akar lenni, s amikor hatalomra kerül, nem törődik a többivel, csak saját magával, saját igazával. Amikor pedig megjön az intéző, helyére küldi a szolgákat, s ezután érkezhet az úr. A szolgák éntöredékek, az intéző minden korban más erő, az úr a magasabb Én, illetve a benne lévő Krisztusi csíra.

Énvédő mechanizmusok szerepe

Az „én”-ek egoisták, minden körülmények között dominálni akarnak. Ezen tény hatására születtek meg az énvédő mechanizmusok. A nyugati tudomány Sigmund Freud nevéhez köti az egovédő mechanizmusok kifejezést. Pszichoanalitikus elméletében az én olyan stratégiákat dolgozott ki, melyek segítségével elkerülhető és/vagy kivédhető a szorongás, a nyugtalanság, a feszültség. Később lánya, Anna Freud folytatta apja művét az énpszichológia és az elhárító mechanizmusok működésének területén. Az alábbi tízféle elhárító mechanizmussal foglalkozott: elfojtás, identifikáció, introjekció, izoláció, meg nem történtté tevés, reakcióképzés, regresszió, szublimáció, tagadás, tünetképzés. A klasszikussá vált énvédő mechanizmusokat ki lehet egészíteni pl. az önbódítással, leárnyékolással, szerepjátszással, az érzések körülpáncélozásával és a tehetetlenség-nyilvánítással. Számtalan egyéb egovédő technika létezik és ezek koronként, kultúránként változnak; a társadalmi elvárások erősen befolyásolják alakulásukat.

Az egovédő mechanizmusok előnyei

A mai pszichológia gyakran magatartási mechanizmusnak hívja az elhárító mechanizmusokat, mert segítik az ember alkalmazkodását, beilleszkedését a társadalomba azáltal, hogy visszaszorítják az ösztöntörekvéseket. Az énvédő technikák megvédenek a szorongástól és az önértékelésünket fenyegető veszélyektől. Az elhárítás lényege tehát az, hogy kizárja a tudatból a fájdalmakat, a nem megvalósíthatót, mert ennek átélése belső feszültséghez vezet.

Az egovédő mechanizmusok hátrányai

Az elhárítás a társadalmi korlátok, a szülői nevelés, a vallási előírások eredménye. Amennyiben az ember szabad, bensőjéből fakadnak a morális tettek, nincs szüksége külső kényszerekre a helyes megnyilvánulásokhoz. Az énvédelmet az ösztönök, vágyak kiélésének mesterséges úton való megakadályozása hozza létre. A belső konfliktus kerülése a valóság eltorzításához, az érzelmi átélőképesség csökkenéséhez vezet. Itt az a nagy veszély, hogy az elhárított feszültség megmarad és megváltozott, erősebb formában visszatér.

Az elhárító mechanizmusok főbb fajtái

Elfojtás-elfelejtés
Az összes elhárító mechanizmus ebből fakad. A kínos gondolatokat, érzelmeket a tudattalanba száműzzük, a fájdalmas, illetve veszélyes tapasztalatokat nem engedjük tudatosodni. A főként elfojtással működő ember énközpontú, kevés feszültséget bír elviselni, gyakran felejt és az érdeklődési területe beszűkül.

Identifikáció - azonosulás-azonosítás
Csatlakozás egy olyan agresszorhoz, akit nem tudunk legyőzni. Inkább azonos véleményen leszünk vele, az ő nézeteit valljuk, őt utánozzuk. Ez az énvédő mechanizmus mindannyiunkra jellemző.

Introjekció - bevetítés
Mások erényeit vetítjük magunkra, magunkba. Azonosulunk egy hőssel, vagy egy tulajdonunkkal. Például megdicsérik a lakásunkat és ez nekünk esik jól.

Izoláció - elszigetelés
Leválasztjuk a gondolatot, a történést a kínos érzésről. Az élmény visszatérhet, foglalkozhatunk vele, de már indulatok nélkül. Ez a módszer nagy csapda lehet, mert azt hihetjük, hogy a helyzetet már megoldottuk. Például valakire dühösek leszünk, mert számunkra bántó dolgot tett vagy mondott. Legszívesebben „megfojtanánk” az illetőt, ehelyett érzelmek nélkül rendszeresen visszatérően elképzeljük, hogy a sírját látogatjuk. A trükkösebbek egyszerűen csak sokat gondolnak az adott személyre. („Milyen jó vagyok, megbántott engem, mégis mennyit gondolok rá »szeretettel!«”)

Meg nem történtté tevés
Egy olyan eseményt, melyben résztvettünk, vagy amelyet előidéztünk, törlünk emlékezetünkből, mert egyáltalán nem tudjuk elfogadni azt. Tényleg úgy érezzük, hogy az adott dolgot soha nem követtük el.

Projekció - kivetítés
Az általunk elutasított érzést, gondolatot, szándékot kivetítjük a másikra, őt hibáztatjuk, az érzelmeink okát a külvilágban keressük. Attól idegenkedünk a másikban, amit magunkban nem tudunk elfogadni.

Reakcióképzés
Az elfojtott vággyal ellentétes cselekedeteket hajtunk végre, vagy azzal ellentétes nézeteket hangoztatunk. Túlzott prüdéria mögött gyakran például elfojtott exhibícionizmus húzódik meg. Aki a vegetáriánus táplálkozás ellen lázad, titkon talán arra vágyik, hogy kipróbálja ezt az étkezési formát.

Regresszió - visszaesés
Átmeneti visszaesés egy korábbi életszakaszba, melyben még nem várható el tőlünk, hogy éretten és felelősségteljesen viselkedjünk. Stressz hatására gyakori ez a reakció. Például tekintélyszemély jelenlétében felvesszük a gyerekszerepet, kivetítjük rá az apa- vagy anyaképünket, így kiszolgáltatottá, védtelenné vagy lázadóvá válunk.

Szublimáció - átlényegülés
Ilyenkor az ösztönös vágyainkat, törekvéseinket megváltoztatott formában fejezzük ki. Főként a szexualitás és az agresszió erőit fontos átalakítanunk. Például nem verjük meg azt, aki „kimozdított” minket, hanem összeveszünk vele. A folyamat sokszor tudattalanul megy végbe.

Tagadás
Nem veszünk tudomást a valóságról, a feszültséget tápláló külső okokról. Például candida-kúra közben megesszük a cukros-élesztős süteményt, „Ez az egy nem fog ártani!” alapon.

Tünetképzés
Az elfojtott szorongást önmagunk ellen fordítjuk: betegségeket és baleseteket idézünk elő, viselkedési zavarokat gyártunk. Gyakori tünetek: izzadási rohamok, fejfájás, szúró érzet a szívtájékon, ingerlékenység, nyugtalanság.

Önbódítás és leárnyékolás
Mindkét esetben külsőleg bevitt anyaggal hatunk a szervezetre, a központi idegrendszerre, hogy tompítsuk az elviselhetetlen valóságot. Az önbódítást alkohollal és kábítószerekkel idézzük elő, a leárnyékolást gyógyszerekkel. Az alkohol a teljes „én” kikapcsolását is eredményezheti. Ne feledkezzünk meg a túlzott édesség fogyasztását követő alkoholképződésről sem, ez hasonlóképpen önbódító hatású. Az emberek nagy része az alkoholfogyasztást, mint önbódító eljárást választja a kellemetlen, szorongató érzések előli menekülésként.

Szerepjátszás és tehetetlenség-nyilvánítás
Mindkettőnél azt a nézetet valljuk egy helyzetben, hogy semmit sem tehetünk. A tehetetlenség nyilvánításnál a helyzetet tekintjük reménytelennek, így nem ciki feladni a küzdelmet, elkerülhetjük a nehézségekkel való szembenézést. A szerepjátszásnál a „szerepem” nem engedi meg a cselekvést. A szerep nagy veszélyeket rejt magában, azt nem kockáztatjuk.

Érzelmek körülpáncélozása
Az érzelmek elrejtéséhez való ragaszkodás hasonlít a szerepjátékhoz való ragaszkodásra. A nyugati világban a józan, érzelemmentes szemléletmód számít normálisnak, így a legtöbben elnyomjuk, elfojtjuk érzelmeinket. Bizonytalanságérzésünket leplezzük ezzel a reakcióval.

Eltolás - átvitel
Erről az énvédő mechanizmusról akkor beszélünk, amikor az ösztönök kiélése, célok megvalósulása akadályozott, és a feszültséget másokon éljük ki. Gyakran az agresszió kerül ilyen eltolásba: a főnököt nem üthetjük meg, ezért helyette a feleségünket, gyerekünket vagy állatainkat verjük.

Elkerülés
A szorongást keltő helyzetet egyszerűen elkerüljük. Lehetséges, hogy felvesszük a nézőszerepet: „Csináld te, én csak nézlek”. A munkát és a vele járó felelősséget szívesen átadjuk másnak. „Dönts Te!” Felnőttként gyakran alárendelt szerepet választunk, behódolunk, nem tiltakozunk az igazságtalanság ellen.

Racionalizáció
Irracionális tetteinket intellektuális magyarázatokkal látjuk el, megokoljuk kudarcainkat, érzelmi választásainkat racionális okokra vezetjük vissza. Például megtörjük a böjtöt, hogy együtt lehessünk egy buliban a többiekkel. Valójában egyszerűen gyengék voltunk.

Szimpatizmus - sajnáltatás
Kellemetlen érzéseinket, szorongásainkat, melyek a cél elérésének sikertelenségéből születtek, részvét kicsikarására fordítjuk. Megpróbáljuk a célt, amit saját erőnkből nem tudtunk elérni, a környezet sajnálata segítségével megvalósítani. Élősködő, énközpontú magatartásforma, mások szempontjait figyelmen kívül hagyja.

Az elfojtás szellemtudományi megközelítése

Negatív tulajdonságaink az éter- és asztráltestben lépnek fel ahrimáni és luciferi hatásra. Lucifer a vágyak fejedelme, a luciferi lények mohó kívánságok, ösztönök felkorbácsolása révén próbálnak az anyaghoz kötni minket, az asztráltestbe van bejárásuk. Az étertest kísértői az ahrimáni lények, akik a hazugságok, a materializmus és az ateizmus terjesztői.
Ha elfojtunk egy ahrimáni tulajdonságot az étertestben (pl. a hazugságot), egy luciferi tulajdonság fog megjelenni az asztráltestünkben (az egoizmus). Ha elfojtunk egy luciferi tulajdonságot az asztráltestben (pl. az irigységet), akkor egy ahrimáni tulajdonság fog megjelenni az étertestünkben (kritizálás, ítélkezés).

Néhány ötlet az elhárító mechanizmusok felszámolására:

• Elfojtás: tudatosság fejlesztését szolgáló gyakorlatok, pl. a beszéd, a légzés figyelése.
• Azonosulás: felkutatni és összeírni a tekintélyszemélyektől tanult viselkedésformákat, tulajdonságokat és egyenként változtatni rajtuk.
• Bevetítés: saját értékeink felkutatása; helyes önértékelés; igyekezzünk mások tárgyait önmagunkban elismerni (függetlenítve a tulajdonostól, (pl. ahelyett, hogy „Szép ruhád van.” - „Tetszik a ruha, amit viselsz.”), ha mások dicsérik tárgyainkat, ne köszönjük meg, hanem más választ adjunk (pl. „Szépen berendezett a lakásod.” - „Neked mi tetszik benne?”).
• Elszigetelés: egész-ség érzés, valódi érzéseink feltárása. Tegyük fel magunknak ezt a kérdést: a jelenben tényleg képes lennék azért az emberért annyit tenni, mint a számomra legfontosabb személyért?
• Meg nem történtté tevés: alázat erényében való fejlődés; tudatosan feltárni hibáinkat mások előtt, így megtapasztaljuk, hogy nem dől össze a világ, ha mások nem látnak tökéletesnek minket, továbbra is szeretettel fordulnak felénk.
• Kivetítés: rendszeres önvizsgálat, önkritika; tudatosítani: csak akkor veszek észre egy hiányosságot a másikban, ha az bennem is megvan.
• Reakcióképzés: az általunk túlzottan hangoztatott nézet vagy cselekedet ellentétének védelmezőjének szerepébe képzelni magunkat, érveket sorolni fel emellett, megpróbálni elképzelni, milyen érzés arra a másik dologra vágyni; mértékletesség.
• Visszaesés: visszaemlékezni gyerekkori reakcióinkra, viselkedésformáinkra, megfigyelni egyet-egyet, és azt, hogy megjelenik-e stresszhelyzetekben; a legfontosabb pedig a felelősségvállalás.
• Átlényegülés: a szexualitás felfedezése; az egészséges védelem kifejlesztése (pl. ellenállás-gyakorlatok segítségével), öntudat fejlesztése.
• Tagadás: megtalálni a szépséget, a pozitívat mindenben; pozitivitás gyakorlat, pozitív hozzáállás.
• Tünetképzés: saját magunk szeretete; minden nap tenni valamit magunkért, egészségünkért; önszeretet.
• Önbódítás: a bántalmak és a frusztrációk nyílt elemzése, nyíltság.
• Leárnyékolás: a valódi okokkal foglalkozni, a szorongató érzéseket tettekre fordítani; türelem fejlesztése.
• Szerepjátszás: bátorság a játékrontáshoz.
• Tehetetlenség-nyilvánítás: saját erőbe vetett bizalom, remény.
• Érzelmek körülpáncélozása: érzések valódi megélése és kifejezése; érzelemkontroll gyakorlat; szívbéli megélés.
• Eltolás: személyek helyett tárgyak püfölése (pl. párna), ragaszkodni az elsődleges célhoz, célorientáltság.
• Elkerülés: bátorság szembenézni a helyzetekkel; belemenni félelmet keltő szituációkba (Michael-nap környékén és Advent harmadik hetében ideális); kiállni önmagunkért.
• Racionalizáció: érzelmeket, ösztönöket, mint motiváló tényezőket elfogadni, tudatosan tenni ezek szerint; őszinteség.
• Sajnáltatás: mások felé fordulni empátiával, meghallgatni másokat; elhatározni, hogy egy napig, egy hétig, egy hónapig stb. nem panaszkodunk, nem sajnáltatjuk magunkat.

Lehetőség van az elhárító mechanizmus legyőzéséhez szükséges erényekért imádkozni ez utóbbiakat képviselő szellemi lényekhez, szentekhez (pl. bátorság - Michael, remény - Szent Rita).

Az énvédő mechanizmusokat sokkal könnyebb felfedezni másokban, mint magunkban. Amit a másikban meglátunk, azzal dolgunk van. Segítséget kérhetünk kineziológustól, hogy tesztelje ki, melyek a legjellemzőbb elhárító technikáink. Nagyon veszélyes a másik ember álarcait, maszkjait levenni, játszmáit feltárni! Óvakodjunk attól, hogy a másikban felfedezett énvédő reakciókat - csupa jószándékból - elmondjuk neki. Az egyetlen járható út a saját hibáinkról, érzéseinkről, problémáinkról beszélni vele. A szeretetteli viselkedés bölcsességgel párosul; a megfelelő helyen és időben adott segítség értéke felbecsülhetetlen - ehhez viszont csak a saját énvédő mechanizmusaink felszámolásán keresztül vezet az út. Kívánom, hogy mindenki találja meg a valódi választ a „Ki vagyok én?” kérdésre!

Nagyné Szili Zsuzsanna